Ismét online, a már megszokott csapnivaló "Nóristílusommal". Tájékoztató a és memoire jelleggel itt tartózkodásomról.
Pár sor az útról, ami alatt egészen felvillanyozódtam. Érdekes volt, mivel a szakdolgozatomhoz a kutatást éppen befejeztem (többé-kevésbé, biztos, hogy szeptemberben vissza kell még mennem...), abszolút ismerkedős és nyitott, magabiztos és eltökélt állapotomban voltam, egy jó kis 8 órás kiadós alvás után. Habár a napot végigidegeskedtem a pakolás, távozás és elvarratlan szálak miatt mégis úgy indultam neki az útnak, hogy lányegében azt fogom csinálni, amit itthon, csak angolul, amivel meg a korábbi tapasztalatok miatt nem lehet gond, így nincs mitől tartanom.
Repülőút: A beszállásnál megkérdeztem egy szimpatikus magyar anyukás angol apukás 3 gyerekes családot, hogy mehetek-e velük, nehogy elkeveredjek a reptéren. Nem akartam rájuk akaszkodni, de ahányszor külön váltunk mindig összefutottunk, és a gyerekek nagyon cukin integettek, végül 2-sével tudtunk leülni, én a 7 éves mellé kerültem, akivel inkább a repülőút végefelé beszélgettem, mert a másik oldalamon meg egy közel egyidős magas srác ült, aki végig a székbe mélyedve szorította a fogát, hogy csak élje túl, mert amúgy is táriszonyos volt, és az utaskísérők sokféle hogyan éljük túl a zuhanást tájékoztatása teljesen taccsra tette szegényt. Gyógymasszőr, Baranyából. 2 hétre látogatta meg a tesóját, de egy kinézett kecsegtető álláslehetőség kint tarthatja tovább is.
A további utam kalandos volt, 3 átszállásos, kevés átszállási idővel. Bámulatos az angol járművek milyen pontosak, habár pont kényelmesen átérhettem a keresgélésekkel többször szednem kellett a lábam, hogy elérjem a csatlakozásokat, pedig segített, hogy Londonban már jártam, így tudtam hogy kell a metróban közlekedni, meg mi mit jelent.
A vonaton találkoztam 3 enyhén ittas krikettmeccsől hazatartó fiatallal, akik szóval tartottak az út alatt, tanultak pár magyar szót, és kicsit kiakadtak, hogy a címet nem írtam fel, amit persze megtettem a telefonomba, de csak később jutott eszembe hova írtam. Sallyvel lefixáltuk, hogy kijön elém az állomásra, csak írjak mikorra érek oda, így én nem izgultam, főleg hogy Annie már volt kint náluk, stb, szóval nem a vakvilágba jöttem.
Rögtön öleléssel fogadott, mikor ideértem viszont olyan fáradt voltam, hogy egy pohár víz és egy zuhany után le is feküdtem, alhattam amíg akartam, de a gyerekhangok (nagyon halkak voltak!) kivetettek az ágyból, éjjel csak alva lestem meg őket (otthoni fél 1-re érkeztem meg).
Nagyon cukik.
Lucy élénk, kicsit elkényeztetett igazi kishercegnő, eddig cuki, habár ki tudja használni a helyzetét. Joel pedig auti ugyan, de nagyon jól beszél, és egészen jól mennek neki a dolgok, nincs lemaradva Lucytól, csak más. A szülők még most ismerkednek a dologgal, a szimbólimokkal és az autizmus specifikus itthoni dolgokkal. Úgy látom az anyuka nagyon hálás, hogy próbálok segíteni.
Próbálnak befogadni a családba, ma már rengeteget bezélgettünk, körbementünk Guildfordban, sok salátás ebédet kaptam (nem főtt), és maradhatok egy plusz hetet körbenázni, meg átszervezni is lehet ha mennék valamerre, meg lehet lesznek a fennmaradó időben más babysitter munkák kiegészítésnek, próbált összehozni magyarokkal, s mehetek Joel sulijába hospitálni, meg kedden, az utolsó napjukon kirándulni velük.
Sally nagyon cuki volt, bement a Costa Cafébe, ahol Annie dolgozott, hogy megkeresse a magyarokat, hogy legyen kivel beszélgetnem. Őszintén szólva az első napomon nyitottabb és bevállalósabb voltam, mint a 2.-on, amikor is elmentünk egy vasútmodell kiállításra az apuka tesójáékkal. Cukik ezek a gyerekek nagyon. Család kedves, de azt hiszem csak Sallynek teljesen természetes ez a bárki jöhet a családba dolog. Mindenesetre ma elég sokat beszélgettünk, ás rájöttem, hogy annyira nem is vagyok rossz angolból. Természetesen megy, próbálom körülírni, ha valami nem stimmel, és Sally mindig javít, legalábbis legtöbbször, ha valamit rosszul mondok. Jó lesz ez :)
Habár azt mondták ma nem kell dolgoznom segítettem a főzésben, szóval tartottam Sallyt, gardíroztam a gyerekeket a parkban, de egyenlőre élvezem. Remélem én sem leszek sok nekik, ők sem nekem.
