Szerdán Lucynak már nem volt sulija, mert a tanárok az utolsó napon tartottak még egy továbbképzést, így aznap csak ketten voltunk reggeltől estig, mert Sally is dolgozott. Elmentünk a közeli uszodába. Lucy nagyon lelkes volt, végigvárta a lassított mizériát, amivel mindent előszedtem. Első közös nap, rögtön sétával kezdve, amit az autók miatt kellett tenniük, idegennel, és uzoda, ami azért fokozott veszély, akárhogyis. Mindezek ellenére nagyon jól szórakoztunk úgy gondolom, eltaláltunk az uszodába, kicsit tudtunk együtt játszani, együtt ebédelni, viszont a hazamenetel már túl sok volt Lucynak. Odafele is próbálkozott azzal, hogy ő elfáradt, nem tud menni, de annyira motiválta a Ramadához hasonló vizi játékok tárházávak rendelkező szabadidőközpont gondolata, hogy hamar túllendült rajta. A fél órás út visszafelé viszont majdnem másfél lett, alig vonszolta magát, és már én is rettentő fáradt voltam. Mikor hazaértünk még leültünk együtt festeni, aztán jött a tea (gyerekeknek a vacsora), és meg is érkeztek a többiek. Élveztem a Lucyval töltött időt, kicsit jobban megismerhettem őt is egyedül, ahogy a korábbi napokban Joelt az iskolában. Sok jó élménnyel, és csak egy hadakozással zártuk a napot. Azt hiszem mivel mindenki fáradt volt vacsira rendelt Sally indiai kaját, ami annyira nem volt jó, de mikor leültünk a vacsihoz Sally rögtön realizálta mekkora botorság volt Ramadam idején tőül rendelni, mivel nem kóstolhatták meg az ételt és ez erősen érződött a fűszerezésen.

Csütörtökön mindkét gyerek az enyém volt egész nap. A felöltözés, reggeli, fogmosás hosszú mizériája után megnéztük a Hupikék törpikék animált változaztát, amit már Diáéknál láttam, a filmezéstől kicsit lenyugodtak. Érdekes, rájuk tényleg nyugtatólag hat a tv, addig sem egymást spanolják. Aztán egy kis játék után már jött is az ebéd, ahol Stewe pont arra érkezett haza, hogy ülünk az asztalnál és Joelt eredményesen etetem, ami sajnos azóta nem fordult elő. Ebéd után Stewe nyomtatott Joelnek színezhető Angry birds-öket, míg Lucy-val festettünk és nyomdáztunk. A romok eltakarítása után trambulinozás és egymás gyilkolása következett egészen estig.

Néha nagyon nehezen tudom eldönteni, hogy a harcokat Lucy provokálja, és incselkedik Joellel, vagy Joel kezdi, sőt az is nehéz, hogy az egyiknek megengedjek dolgokat, a másiknak ne. Gyakran Joelt behúzza a csőbe Lucy azzal, hogy kiprovokálja, hogy bántsa, és egy idő után sírva fakad, akár történt valami akár nem. Bár sajnos gyakran történik valami, mert Joel tényleg elkezdi ütlegelni és verekedni.

Joel viselkedése egyre aggasztóbb, ahogy véget ért az iskola. Nem tudok csak babysitter lenni, ott van bennem mindenképp a gyógypedagógus is, és azt hiszem ezért az anyuka elég hálás, eddig csak a mosogatást csináltam állandóan, meg egyszer teregettem pénteken, amihez olyan pontos leírást kaptam, mit hogyan kell lógatni és hol kell csipeszelni, hogy csak néztem. A gyerekek itt sem túl rendesek, sosem pakolnak el maguk után, viszont mindent kirángatnak a szekrányből egy-egy játék után. Ezért is volt meglepő, mikor Lucy, a nagy tájékozódási segítségemet a Spectrumba való eltatláláshoz azon kaptam, hogy széket tolt a mosogatóhoz, és a festékes bödönkéket mosogatja, aztán nekifog a tányéroknak is. Habár használni utána nem lehetett őket nagyon jól esett a segítség. Node visszatérve Joelre ő kevésbé segítőkész, sőt, ma például ledobta a kajája jó részét, mert tudta, hogy akkor már nem kell megennie.

Komoly kondícionálás folyik a kajával, ha egy darabkát megeszik kap egy darab csokit vagy édességet, mint ebéd közbeni egyetlen jelenleg működőképes külső megerősítőt. Ennek ellenére alig eszik valamit, azt sem szívesen. Olykor még a joghurt és a süti is lassan csúszik neki. Amióta nincs meg a napi rutin, kevesebb a rendszer az életében az iskolai szünet miatt (Sally is vagy dolgozik, vagy nem...) elkezdett köpködni, rúgdosni, nagy hisztijei és kiakaádsai vannak és a repetitív, sztereotip dolgai nagyon elszaporodtak. Kevésbé képes várni a dolgokra és megrögzötté váltak az angry birds-ös dolgai. Otthon talán még nehezebb egy autista gyerekkel, aki megszokta már az iskolai rendszert, a rutint.

Ami viszont elmondhatatlanul cuki volt -és ezzel zárnám a bejegyzést- mikor elkezdtek a ventillátorba énekelni, mikor rájöttek, hogy a hangjuk rezonál. Pucéran riszálták magukat és együtt énekelték a ventillátorba, hogy "I want candy", ahogy a dal is mondja: https://www.youtube.com/watch?v=aMICD3aMZpw