Reggel 7-kor keltem, hogy gyorsan összeszedjem magam és minél hamarabb elinduljak, esetleg választ kapva valakitől, útitárs reményében, mindhárom esélyes lánynak meghagytam a számom, de nem jött válasz senkitől. Nehezen határoztam el, hogy megyek, de nem akartam tovább halasztgatni a dolgot, minél több napot szeretnék hasznosan tölteni, ez hajtott leginkább, mégis csak Sallyvel indultam el, akivel megint késésben voltunk a gyerekek Challengers-be való leadásával is, így 10 után értem ki a vasútállomásra, ahol először 3 átszállást javasoltak, majd a Sallytől kapott kuponnak hála kaptam egy egyszerűbb elérési lehetőséget is. A vonaton elterpeszkedtem az első osztályon, bámészkodtam és olvastam az átszállásig, ahonnantól teljes áhítattal nézegettem az egyre kellemesebbé váló vidéket. Mikor megérkeztem kicsit idegennek találtam, nem tudtam mit kezdjek a nappal, elindultam Eton felé, végigsétáltam a rongyrázó főutcán, és megértettem mi az, amit az útikönyv rongyrázónak nevez a díszes kis házaktól és drága boltoktól a templom kinézetű ágaskodó szintén barokkosan túldíszített college épülettel és a horgonyzott vas levelekkel díszített közönséges villanyoszlopokkal, majd átmentem Windsorba, ami sokkal turistásabb helynek bizonyult. Leültem megenni az ebédemet, amit Sally csomagolt nekem 8) (szendvics, mini zacskó chips, alma és egy szelet csoki:). Épp mikor befejeztem magyar srácok mentek el mellettem, így összekaptam magam és utánuk mentem, nem tudom micélból. A kastély előtt kötöttem ki, és sokat gondolkodtam bemenjek-e, pár dolgot megkérdeztem az ott útbaigazítást nyújtó rendőrnőktől, akik közül az egyik, mivel tényleg elég húzós ára van a belépőnek azt tanácsolta kérjek 17 alatti jegyet nyugodtan, úgysem látszom többnek :D Úgy döntöttem ezalkalommal ezt bóknak veszem és kihasználom a lehetőséget. A jegyeladó srác pedig olyan kedves volt, hogy mikor látta, hogy tele vagyok apróbál mgkérdezte szeretnék-e egy kicsitől megszabadulni, és kiszámolgatta nekem a dolgokat és még az összeg feletti maradékot is felváltotta nekem, amitől jóval könnyebb lett a pénztárcám. A látnivalókhoz volt audiokommentár, amiből magyar nem volt, így angolul hallgattam végig a túra alatt. Megértettem, de nagyon elfáradtam a sok aranyozott, festett, szőtt és túldíszített látnivalótól és a túl sok információról a királyi családról és az egyes szobákról és stílusokról. Egy-két szoba kimaradt, mivel a királynő valószínűleg épp a kastélyban tartózkodott. és a templomokba sem tudtam bemenni, mert mire az egyéb látnivalókkal végeztem azok már zárva voltak, az időrendi sorrendet pedig nem tudhattam előre. Még benéztem egy-egy boltba, de a látottaktól zsúfolt fejjel visszaindultam a vasútállomásra, ahol próbáltam megtudni mikor megy az utolsó vonat, de az arab akadékoskodó jegyeladó nem igazán akart segíteni, bár jó kifogásnak ott volt erre, hogy nem működött a rendszere. Visszafelé leszálltam egy Richmond nevű helyen, sétáltam egyet. Meg akartam tudni, mikor megy az utolsó vonat, de itt egy mág akadékoskodóbb arab jegyeladóba futottam, aki rendkívül filozófikusan kijelentette, hogy nincs olyan, hogy utolsó vonat, mert másnap is van nap, és akkor is mennek a vonatok, nem szüntetik meg a vasútat. Ehhez a magasröptű szőszálhaogatáshoz fáradtnak éreztem magam, így inkább hagytam az egészet, ami mivel nem is az útikönyv által írt Richmond nagyváros, hanem egy másik kisváros voltnem is bizonyult hülyeségnek, fél óra után úgyis visszafordultam, és mivel egész napos ingyenjegy volt úgy voltam vele, miért ne menjek be Londonba is vele, úgyis eggyel Waterloo előtt kellett volna átszállnom, ezzel 10 percet adtamcsak hozzá az utazási időmhöz, első osztályon.Így hát kinéztem a vasútállomásról, de olyan zsúfolt volt minden, özönlöttek az emberek, hogy ismét rájöttem nem igazán vonz London, mivel még ha rövid időre is a dolgok többségét már láttam, a tömeg meg egyenesen taszít. 10 perc után vissza is fordultam és Guildfodnak vettem az irányt. Steve ki is jött elém, és közölte, hogy örül, hogy mentem, így egyedül is.
Egész nap azon mesterkedtem, hogy újra tudjam még szombaton is használni az ingyenjegyemet, erre az utolsó vonaton fenthagytam valószínűleg. Már épp kezdtem magamnak örülni, hogy milyen ügyes vagyok, hogy Londonban nem mászkáltam és készítettem ki magam csak azért, mert valami lehetőséget végre megragadtam, és akkor azt a végtelenségig ki kell használni, hanem tudtam azt mondani a nézgelődésre, hogy elég volt, mikor elfáradtam, de ezek szerint nem eléggé. Még szerncse, hogy kiengedtek a kapun jegynélkül, valószínűleg mert nem értette a nő elsőre mit magyarázok a kapunál és már ő is elég fáradt volt, hogy ne strapálja magát. Teljes elégedettséggel és felvillanyozottsággal értem vissza hozzájuk és emésztgettem a jegy elvesztését. Mikor hazaértem Sally rögtön ennivalóval fogadott darabokban ugyan, de gyorsan összeraktam magamnak, míg ő a gyerekekkel volt. Mikor lejött és még ettem bocsánatot kért, hogy nem csatlakozott, mert azt gondolta Steve lent van velem. Milyen figyelmes.
A keddi Windsor már csak azért is jó döntésnek bizonyult utólag, mert szombatra Joel lebetegedett, és szabadnap helyett otthon kellett vele maradnom...
