Anglia again

Augusztus 3. szombat

Ma is dolgoztam 9-3 között, ez igazán lerángatott a tegnapi fellegekből, ma rettenetes volt a gyerekekkel, Lucy nem tartotta be az ígéretét, Joel nem evett semmit és a konyhát egyneletesen borította be félig rágott sonkásszendvics darabokkal. Egész nap harcoltak és ellenkeztek, azt az 1 órát leszámítva, amikor egészen flow élményem volt fa vasúti sín építés közben :D A legot valamiért nem kedvelem, de ez a tescos és vagy ikeás fa vasút és az építés teljes nyugalommal és elégedettséggel töltött el arra a rövid időre, míg megépítettem és míg Joel szét nem rombolta az egészet.

Viszont, Stewe előszedte a biciklit és rátett egy hátsó lámpát, mert előtte való nap felhívtam Sallyt és vettem hozzá lámpát. Nem tökéletes, de bicikli :) Rögtön ki ispróbáltam délután, elmentem megnézni az erdő golfpálya mögötti részét. Egy jó órát tekertem az erdőben, és megtaláltam a helyet, ahova az első geocachinges ládámat tenném, ha tovább maradnék itt. Egy gyönyörő, furcsán görcsös nagy fa egyik odvába rejteném. (Kerestem, másnak még nem jutott eszébe.) Végül egy forgalmasabb útra lyukadtam ki, ami számításaim szerint visszavitt a városba, és így is lett szerencsére, mert térkép nélkül indultam el. Volt egy rész, amikor beértem a városba és nem pontosan tudtam, hol vagyok, de gondoltam legfeljebb bemegyek a központba és onnan hazatalálok. Imádom ezt a szabadságot, a helyek felderítését és azt, hogy nincs bennem félelem ilyenek iránt. Talán valahol azért, mert tudom, ha elkeveredek értem jönnek.

Azt hiszem azt a jó pontomat, amit a köszönéssel és szendvicskészítéssel szereztem (2 nap csináltam ebéd szendvicset Stewenek is) most el is buktam, mikor megkértem, hogy a biciklin a fékeket is nézze meg, meg kicsit olajozza meg... bár lehet csak rosszkor szóltam vacsi közben, mikor már elege volt a házkörüli munkákból. Mondtam, hogy ebben picit válogatós vagyok, meg hogy otthon két biciklim van, és hogy nem fog a fék, meg egy darab lóg a pedálról, ami elég veszélyes, meg hogy nyikorog az egész, valakinek nagy balesete lehetett vele korábban.

Este alig bírtam elaludni, úgy fájt a torkom. Másnap kevesebb és rekedt hanggal keltem.

Augusztus 4. vasárnap -Bike ride avagy A tökéletesen kalandos szupervasárnap

10 körül keltem, a torokfájásom kevéssé erőteljes hangban jelent meg, de azért lelkes voltam a napot illetően, Sally mondta, hogy nézzem meg az olimpia emlékére rendezett barátságos bicikliverseny útvonalát, mert erre fognak jönni, láttuk mindketten az útlezárásos táblákat. Kikerestem, megtaláltam az időpontokkal együtt, és Stewe felvitt a kisteherautójával biciklistül a köv hegytetőre vezető úthoz, ahol becsatlakozhattam a versenybe, miután gyorsan összekaptam magam. Highlansds Cornernél csatlakoztam a biciklisekhez, rngetegeten voltak, és tényleg barátságos verseny volt, így kihasználva a kijelölt utat és a lezárásokat hosszan haladtam velük, olykor kicsit megálltam fényképezni, mikor láttam valamit valamelyik faluban. A nap kellemesen sütött, jó volt, hogy sok más biciklis volt körülöttem, voltak bíztató táblák és rengeteg ember ült ki az út szélére kisszékekre szurkolni és biztatni. Ugyan azoknak szólt, akik Londonból jöttek, de azért nekem is jutott egy kicsi :)

Délután 2-re egészen elfáradtam olyan 40 kilométer hegy-völgy menet után, az gyik hegyre már úgy toltam fel a biciklit, mert elkezdett kattogni és jobban nyikorogni, mint előtte, majd egyszercsak megálltam, hogy nekem most muszáj ennem valamit, és előkaptam a táskámból a banánt, amit úti kajának vittem. Az út másik felén ücsörgő 50-es pasi kérdezte mennyit tekertem eddig, és beszédbe elegyedtünk. Elmondtam miért vagyok ott, hogy tulajdonképpen csak potyázok, ő pedig mondta, hogy gyakran ül ki így versenyekre nézegetni az embereket, szurkolni, elemezni őket, mint ahogy ezt be is mutatta. Kicsit beszélgettünk, említett egy közelgő másik versenyt is, majd mikor úgy éreztem búcsút intettem neki, és újra útra keltem.

Nem messze ahogy haladtam megláttam az út mellett egy eligazító táblát, amely egy várat mutatott 3/4 mérfölsnyire, és ugyan hegynek fölfele (értelemszerűen), de úgy voltam vele ha ott vagyok már megnézem. Leith Hill volt az, ahonnan a legjobb kilátás nyílik Dél-Angliára. A várba ugyan nem másztam fel, de a különleges növényeket megnézegettem, a kilátást lentről is láttam, és kifeküdtem kicsit pihenni, meg kinapozni magamból a betegséget a fűre, majd egy fél óra múlva elindultam vissza a biciklimhez, majd az úthoz, ami már a sportszerű komoly verseny miatt volt lezárva, amibe nem hogy becsatalkozni nem tudtam, de az utat keresztezni biciklivel is csak épp egy nagyobb szünetben, az ujjongó tömeg meglepetésére.

Az erdőn kellett átvágnom, hogy hazajussak, itt az útlezárások nagyban megnehezítették az utam. Térképem nem lévén az erdőben sétálókat kérdezgettem merre menjek, akik kitaláltak valami kacskaringós utat a hegyen keresztül kis ösvényeken sok válaszúttal, de persze nem tudtam a hosszú eligazítást abszolválni hirtelen, és természetesen eltévedtem. :D Mivel sokat mentem lefelé visszamenni nem akartam, az ösvényem azonban véget ért egy mezőben, a semmi közepén. Itt  picit 'Are kiddin' me?' (Ez most vicc?) érzésem volt, de két mezővel odább megláttam a távolban egy háztetőt, úgy döntöttem torony iránt megkeresem, hiszen a civilizáció segíthet kijutnom :D. Ez elsőre nem volt jó ötlet, 3 szögesdrótos kerítéses földön mentem kersztül, amin a biciklit is keresztül kellett emelni, susnya volt mindenhol, de megkerülni nem tudtam, csak a nyitott kijáratot találtam meg a dolog legalján. Ekkor emberi hangot is hallottam, arra mentem, és igen, egy napszemüveges pasit láttam meg, aki éppen egy vadlovat próbált betörni. Aggódva kérdezte, hogy ott szeretnék-e mellette átmenni, de mikor mondtam neki, hogy azt hiszem elvesztem és merre mennék, közölte, hogy ők csak egy hete költöztek oda, de ha x irányban felmegyek a hegyre ott is van egy farm, ők biztos eligazítanak. Nem volt mit tennem hát, felmentem. Hangos zene, nagyvilági életet élő, barbecue-zó, játszó gazdag család, akik kb. harmadszorra hallották meg, hogy a kapuból nekik kiabálok. Az 50-es pár elkezdett gondolkozni rajta, hogy merre irányítsanak, amikor kijött a nagyobbik fiuk, megkérdezte kettejük között hova megyek, majd közölte, hogy majd ő megmutatja hogyan jutok ki, ne is foglalkozzak a szüleivel, ők elveszekednek itt egy darabig. Elnézést kért, hogy nem tudott kivinni kocsival, mert már ittak, viszont megmutatták az irány a barátnőjével, mert úgyis sétálni indultak. Keresztülmentünk itt is pár susnyán, de nagyon cukik voltak. A srác ott nőtt fel, így villoghatott a nagyon városias barátnője előtt (aki tangapapucsban indult vidéki susnyás sétára...), megmutatták az utat és beszélgettünk közben egy jót Charlotte-tal és Mr. Cutie Muscles-zel (a srác nevét sajnos nem tudom, de elég sármos volt, és elég nagy izmai voltak, ami remekül jött, mikor a biciklit a különböző kerítéseken kellett átemelgetni). Végül tényleg egy farmon mentünk keresztül és kijutottunk az útra. Itt a srác körülírta merre tudok menni, hogy hazajussak és kikerüljem a lezárásokat, és szerintem majdnem megadta a számát, ha elvesznék, de aztán úgy határozott inkább mégsem teszi. Érdekesek voltak.

Nagyon fáradtan, de jókedvűen és elszántam indultam vissza,amikor is pár km után ismét az útlezárásba ütköztem, amit már éppen bontottak le, mert a verseny véget ért (így tulképp várhattam volna ott a hegyen végig, de akkor semmi kerítésmászás meg Cutie Muscules). Viccesen közölték velem, hogy rosszfelé megyek, mire megmutattam nekik mindkét térképemet (mikor azt hitték szurkoló vagyok kaptam egy térképet a versenyútvonallal, amiből kiszámolhattam volna, hogy mennyit tekertem, ez még hátra van.), és eligazítást kértem, meg egy kocsmaajánlatot, ahol szerezhetnék vizet. Kaptam egy üveg vizet ajándékba az útőrző embertől, és az egyik haverjuk is odajött nagy viccesen, hogy 'Fejjel lefelé tartjátok a térképet :D'. Ekkor már tartalék energiára kapcsolva csak odanyújtottam felé a térképet, ránézett, és kijelentette, hogy csak menjek egyenesen, és odaérek :D ami szinte igaz volt, mert a lezárást még épphogy elkezdték bontani, így nagyjából mutatta az elágazásoknál merre kell fordulnom, hiszen a verseny maga Guildfordban ért véget. Nagy nehezen visszatekertem, megtaláltam a kiindulási pontomat, ahova felkerekeztem onnan, ahol Stewe kitett, vetettem a kitűnő kilátásra még egy hosszabb pillantást és visszatekertem a városba, ahol ismét elbizonytalanodtam az irányt illetően.

Megláttam, hogy balra van a golfpálya, ahol reményeim szerint tehettem volna egy rövidítést, így lekanyarodtam, és megkérdeztem két épp induló golfozót a térképet mutogatva. Eddig sem volt jó véleményem a golfozókról, de hogy 10 perc térképforgatás és egy telefonos google maps segítségével sem tudták összerakni hol is vagyunk éppen... no comment. Végül 4 ellentétes tanács után visszaindultam a körforgalom felé, de úgy határoztam csak keresztülmegyek azon a golfpályán. Megkérdeztem az ottani bódés srácot, aki egy pillanat alatt megmutatta hol vagyunk, és be is rajzolt egy-két dolgot a régi térképembe, és megmondta az irányt is. Feltűnően kedves volt :D Visszatekertem, és földöntúli boldogsággal tekertem be a kapun, amikor is elkapott Lucy, hogy menjek vele biciklizni, vagy játszak vele Rapunzelt és miket mutat most rögtön. Mondtam, hogy én most leülök, és enni fogok mindenekelőtt.

Mikor elmeséltem merre jártam nagy lelkesedéssel a Leith Hillnél összenéztek, hogy az nagyon messze van és hogy csináltam? Meg kérdezték, hogy nem vettem észre a ház előtti nagy takarításukat? Én meg elkezdtem szabadkozni, hogy ne haragudjanak, de annyira boldog voltam, hogy visszaértem, és az ülés és a kaja elérhető közelségbe ért, hogy semmit nem vettem észre magam körül. Mondták, hogy ők Leith Hillre kocsival mennek, amit meg is értek, másnapra én is iszonyatos izomlázra számítottam a kis mutatványom miatt.:)

Rettentő fáradt voltam, de a torok- és hasfájásomat elhalványította a sok remek és izgalmas élmény. Azt hiszem igazán mély benyomást szereztem ezzel az angol vidékről :D:D Életszerű élmények tömkelege. Talán többet is látok Angliából ezidő alatt, mint az angolok.

Augusztus 2. péntek

Habár a mai nap a gyerekekkel meglehetősen balul sült el találkoztam a magyarokkal, és annyira cukik, hogy csak na. :)

A gyerekek egész nap mozizni akartak, és folyton kérdés nélkül kapcsolgatták be a tv-t, széttörtek egy darabot a vasútból és majdnem elkommunizálták a fényképezőgépemet. Már reggel olyan fáradtak voltak, hogy alig lehetett velük mit kezdeni, így végigszenvedtük a napot.

A magyarok viszont mindenért kárpótoltak. Sally késve ért haza, fél6 után, Gábor pedig azt mondta 5 után hív, de még nem tette, mikor Sally hazaért, aki mondta, hogy menjek akkor nyugodtan készülődjek, mire is a zuhany alól kiszállva már hívott is Gábor barátnője Kitti, hogy tudnék-e fél óra múlva a 20perc sétányia lévő helyen lenni, hogy beüljünk egy sörözőbe. Végül Sally elvitt, így maradt időm kicsípni magam kicsit, ami talán túl jól is sikerült, ismét vasalt hajjal, kivételesen sikerült konszolidáltan csinosra sminkelnem magam, és mivel Kitti azt mondta feketében lesz az eltervezett zöld szoknyámat sötét kék, inkább fekete viszonylag minire cseréltem, mivel bőven túlléptem a laza sörözés szintet magyar viszonylatban, de angolban nem a bulisat, az tuti. Aztán Kitti nem feketében volt, hanem laza színesben, ésalkalmazta a megcsörget és nézi k nyúl a telefonért trükköt. Épp ezen volt és integetett, mikor láttam, hogy elkezd vele Sally beszélgetni a kocsiból a piros lámpánál, amit furcsálltam, mert épp előtte fejtette ki, hogy milyen kár, hogy nem Gáborral találkozom, akit felismerne. Utólag Kittitől úgy hallottam vissza a sztorit, hogy: "Kitti? Tudom, hogy Kitti vagy, ismerem Gábort..." mire leesett neki, hogy nem egy félnótás nőszemély rohanta le, :D képzelem mik futhattak át az agyán, miközben Sally ilyen dirketbe leszólította. Ezután a belépő után elvitt a barátaikhoz, akik sajnos mind párban mászkáltak, de azért nagyon jól éreztem magam. Teljes mámorban mentem haza, hogy végre egy igazi, laza, egymást segítő baráti társaság, akik lazák, söröznek, és még meg is hívtak mindkét sörömre, mondván, hogy hagyjam, én csak nyaralok. Nagyon jól esett a bizalom már a telefonban is, de ez az egymás agyának húzása, normális beszélgetéssel társítva... teljesen odáig voltam, meg vissza. Hazafelé beszaladtak még egy kis pizzáért a boltba, elkísértem őket, közben találkoztunk egy szlovák magyarral. Teljesen be volt rúgva, elmesélte élete történetét nagyvonalakban, hogy milyen nagymenő volt, Oroszországban volt hacker, ült több országban börtönben, majdnem elütött valakit, és mennyire nem bírja pia nélkül. Félig magyarul, félig angolul beszélt, járni alig bírt, de elszavalta az Anyám tyűkját, amit még álmából felkeltve is tud. És ahogy Kitti meg Gábor végighallgatták, az a türelem, és ítéletmentesség, vagy legalábbis annak látszata... jó volt. Nagyon cukik együtt. A társaság másik lelke Kriszta, aki Gábor kolléganő barátnője 3 hónapos terhes, és mégis beült társaságával emelni az est fényét, ivás nélkül. Tiszta jó :). Persze a gyerektémához jobban hozzá tudtam szólni, mint a hogyan menjenek Spanyolországbához. A szlovák után hazafelé pedig még összefutottunk az épp Magyarországra készülő barátaikkal, akik már a felapakolt kocsiból ugrottak ki egy pillanatra köszönni a cimboráknak. Aztán felmentünk hozzájuk és Kitti kölcsönadott egy pulcsit, amikor is bekiabált Kitti öccse az ablakon, itt rettentő szellemesen meg kellett, hogy jegyezzem, hogy egy este alatt megismerem a fél baráti körüket (az asztaltársaság egyenletesen bővült, majd fogyott az est során), meg a fél családot is. Elkísértek minket egy darabon és megmutatták merre jutok haza. Miután elváltunk eszembe jutott, hogy írok egy smst, de nem tettem, majd 2p múlva megszólalt a telefonom, Gábor hívott, hogy megtaláltam-e az irányt rendesen és minden rendben van-e. Mikor hazaétem még küldtem egy köszi köszi smst :)

Hazafelé sétálva eszembe ötlött kire emlékeztetett Kitti: egészen olyan a hangja és úgy beszél, mint Gabona. Ez egy pillanatra egészen kellemes érzéssel töltött el. Valami pozitív otthoni dolog, mintha itt lenne belőle egy darab. :) Még fülig érőbb szájjal kaptam az smst, amiben Sally írt, hogy Stewe szívesen eljönne értem kocsival, ha mostanában jönnék haza, de addigra márcsak pár saroknyira voltam, amit gyorsan meg is írtam nekik. De persze nagyon jól esett. Hát még utána az, hogy tényleg hagytak nekem kaját, méghozzá bolognai spagettit, (egészen hasonlatosat Iziéhez,) amit nagy elégedettséggel fogyasztottam el elavás előtt, megkoronázta a dolgokat. :) Tökéletesnek éreztem az estét az apróbb és nagyobb figyelmességekkel.

Egészen érdekes gondolatok kezdenek felmerülni bennem napról napra, főként séta közben. Furcsa, hogy egészen idái kellett jönnöm, hogy elkezdjem szeretni magam, mert azt hiszem ez történik éppen. Más kijön és megbánja a tetteit, bennem meg az kezd tisztázódni, hogy akármennyire is azt érzem, hogy kilógok a társadalmi normából, valahogy talán mégis meglepően egészsées a lelkületem. Megvannak a magam értékei, amiket gyakran az általánosan elfogadottabbaknál előrébb helyezek, mint például a szeretet, és nem abban a csöpögős értelemben, hanem a szociális háló hihetetlen megtartó és felvillanyozó erejének értelmében, mely kialvatlanul is hajt és felvillanyoz, de hiánya a pihentségben és az idő meglétével fenyegető lehet. Hiperszocialitásom itt új kihívásokra talált és a magyarok hihetetlen kedvessége, a jó fej nyitottság, a kocsmacimborsaágon felüli valódi baráti társaság nyitottsága és egy működő család befogadása új távlatokat nyitott.

Érdekesnek találom, ahogy a körömlakk, és a gasztronómiai orgia, amit Emesének köszönhetek, a hajvasalás rendezetté tevő trükkje és a sminkelés apró művészete mennyivel magabiztosabbá tesz, amely kiemel és el is rejt egyben. Vajon ez magával vonzza a természetesség elvesztését és a művé válást? Remélem nem jelent egyet a kettő és ezek valóban csak kiemelnek vonásokat, hangsúlyoznak dolgokat, ahogy a sárga kiemelő filc is teszi a háttérszöveg megtartásával. Rájöttem, hogy ezt a szépséges étel dolgot néha csak úgy is megengedhetném magamnak, készíthetnék ételeket úgy, hogy egyszerűen szépek legyenek, mint Emese gyümölcsös joghurtos, eperszószos, magos finomsága, vagy mint Gina kávéja, amely remélhetőleg a következő félévben a létező szabadidő luxusával élve megvalósíthatóvá is válik. Örülök, hogy itt van egy kis időm végre magamra, tényleg magamra, hogy önmagam legyek szorongás nélkül, hogy nő legyek, hogy gondtalan legyek, hogy önálló, nyitott és érdeklődő fiatal felnőtt legyek, aki nem aggódik a hátköznapokon.

Ma kérdezték az itteni magyarok és korábban Sallyék is, hogy visszajövök-e. Igazából az itteni kolbász kerítés láttán elgondolkodtató, de nem hiszem, hogy fel tudnék adni mindent, ami otthon van egy új világért. Hosszú távon biztosan hiányozna a rohanó életem, habár valószínű itt is ki tudnák hasonlót alakítani nem is olyan hosszú időn belül.

A hetem eleje szabad volt, és hirtelen nem tudtam mit kezdjek vele. Délelőtt mire nagyjából összeszedtük magunkat, de a hetet még nem tudtuk megbeszélni megérkezett Sally nagyon barátnője, akivel régen nem találkozott, hozta a lányát is, Megn-t, aki kb. 14 éves.Cukik voltak, de szerintem nem tudtak velem mit kezdeni, főleg hogy aznap volt egy-két szívszorító történet Joellel (Joel nem akart enni, és végül együtt estek le a székről, amitől Joel még jobban kiakadt, hogy megütötte magát és elkezdte Sallyt is ütni, aki próbálta még jobban szorítani, szeretetből. Hirtelen senki nem tudott mit kezdeni a helyzettel, kínos csönd, ázó szemek és aztán tettetés, hogy semmi sem történt feloldásként, meg hasonlók).

Délelőtt én Sally új programjával szociális történetet próbáltam alkotni Joelnek, míg ők játszottak és szokás szerint egymást tépték. Délután kicsit kiábrándult voltam, mert nem mentünk Kentbe, és nem is mentem velük a parkba, ahova mentek, mert sokba került volna, míg legközelebb ingyen lehet, ha 4-en megyünk, bár szereintem ez már kimarad... a kezdeti lelkesedés kezd alább hagyni a közös programozást illetően, mert ahányszor együtt vagyunk itthon próbál Sally valamikkel haladni, de sajnos nem nagyon tud a háztartást és a szervezést illetően sem, mert mindig megakasztják a gyerekek. Kicsit két szék közül a pad alá esik, mert nem tud velük lenni, mert próbál ügyintézni, de nem tud ügyintézni, mert próbál velük lenni. Ördögi kör.
Szóval mivel ők programoztak én is úgy döntöttem, hogy bemegyek a városba és nézek magamnak cipőt, ami nem igazán jött össze, vagyis találtam egy zöldet, de felpróbáltam minimum, túlzás nélkül 30-40 párat különböző boltokban 4 órán keresztül, és nem találtam semmit. Olyan reménytelen nekem itt is a cipővásárlás, mint otthon. De legalább nem üres kézzel tértem vissza. Még játszottak egy sort, én nem tudtam maradjak-e, vagy ne velük, főleg hogy mondta Sally, hogy mivel nem tudta mikorra érek haza nem is biztos, hogy elég a kaja... de aztán pont elég lett mindenkinek. Így mivel úgy éreztem rám nincs szükség odalent felmentem és próbáltam csinálganti a dolgaimat.

A keddem is szabad volt utána, amikor elhatároztam, hogy haladok a szakdolgozatommal. Megírtam a vázlatot és elküldtem a konzulensemnek a kutatás eddigi részét, de nem mondanám, hogy nagyot haladtam. Nekikezdtem és elkezdtem szakirodalmat keresni, de nem tudom merre induljak, amin jól felidegesítettem magam. Ráadásul azóta se válaszol a konzulens, ahogy arra számítottam is, így tulajdonképpen nem tudom, hogy jól kezdenék-e neki. Szóval lehet nem is idegesítem magam rajta, megírom a kutatási bevezetőt, amit tudok, a többit meg hagyom szeptemberre, és most tényleg visszaszorítom a sok munkát és a szokásos túlvállalásomat, emrt nagyon iparkodnom kell majd ezzel a dolgozattal, ha le akarom adni időben. Szerencsére itthonmaradásomat az eső is támogatta. Este vigyáztam még pár órát a gyerekekre, de annyira nem rajongtak értem, és aznap én sem értük. Jól összevesztünk, mert Lucy folyton sipítozott, rugdosott, és fogalmam sem volt mi a gondja, Joel pedig megint agresszívkedett.

A szerda, a fő gyerekvigyázós napom mindezekkel ellentétben nagyon jól sikerült! :)

Elmentünk kirándulni délelőtt, kiderült, hogy két utcányira van egy golfpálya és egy maroknyi erdő. Mivel a gyerekek nem nagyon szoktak hozzá a gyalogláshoz, mondhatni egyáltalán nem teletömték játékkal a táskájukat, és alig tudták lesétálni a 2 utcát. A kézfogásmentesség viszont nem volt olyan elviselhetetlen, mint ahogy a szülők mondták, lehet az első közös alkalom örömére, de egészen jól viselkedtek. Nem vittem teljes ebédet nekik, mert úgy gondoltam addigra visszaérünk, de amint felétünk az utca végére már mondták, hogy éhesek, így chipseztünk egyet, meg gyümölcsöztünk kicsit, meg találtak a táskájukban korábbról két óriási nyalókát, amit elkezdtek így megenni, ami nagy motivációt jelentett. Egyszer-kétszer volt, hogy elrohantak, így másodjára mondtam, hogy az első alapján akkor most megyünk haza, legközelebb ne rohanjanak el a semmibe, ha kérem őket, hogy álljanak meg. (Egyre gyorsabban futok :D) Mikor hazamentünk az ebédnek nem volt nagy sikere, viszont a fából készített vasútnak annál inkább. Egész sokáig elvoltunk az építéssel és a játékkal, míg ki nem mentem teát főzni, amikor is Joel szétrombolta az egészet. Uténa leültünk Scoobie-doo-t nézni együtt, majd társasoztunk. Látszik, hogy merőben új nekik az összes szekrényükben felhalmozott társas, de már pont elég idősek, hogy megtanulják az egyszerűbbek szabályait, mint pl. a dominó:), így próbálom velük időről időre egyiket-másikat elővetetni. A mai buszosnak én nem tudtam a szabályát, de igazán ők sem, így először kudarcba fulladt a dolog, de aztán kitaláltam neki 3 teljesen különböző, működőképes szabályt, ami miatt nagyon büszke voltam magamra és a találékonyságomra. Mindezt mégjobban alátámasztja a délelőtti remek műveletem: Otthonfelejtettem a szemöldökcsipeszem, és már igencsak szükségét éreztem volna, így kerestem valami célszerszámot. Annie itthagyott és szétszerelt ébresztőórájának vékony fém hátulját hajlítottam össze, és használtam csipsznek, ami gyorssegélynek nagyon is megfelelt, de hosszútávon lehet vennem kell egyet. Használt ez a kreativitás kurzus, ha nem is tanultam sokat, a variációkra való nagyobb odafigyelést és a lustaságom enyhítését elérte vele Kostyi. Mikor a társasjátékok kifújtak rajzolni ültünk le, ami ugyan nem erősségem, de azt hiszem a többszöri jól sikerült Metroman (Megamind meséből) rajzommal beloptam magam Joel szívébe. Este Sally ismét főzött, megint curryt, és épp mondtam nekik, hogy lassan muszáj lesz elkezdenem valamilyen mozgást ismét, nehogy elhízzak itt a nagy kajálásoktól, amire válaszul ismét ígéretet kaptam a bicikli megjavítására. De azért nagyon jól tudnak esni ezek a nagy kajálások, amiben rengeteg a saláta, és viszonylag egészséges.

Néhány rendkívül fontos megállapítást is tettem jövendőbelimet illetően: csináljon jó habfürdőt, mert én sajnos nem tudok, ez kezd ténnyé válni. Még van majd egy hónapom megtanulni, de nem látom igazán esélyesnek :D. Továbbá az sem hátrány, ha jól masszíroz, ez teljesen önös érdek.

Mindezek mellett hízik a májam, mert Sally mondta, hogy milyen jó pontot szereztem Stewenél azzal, hogy mikor kedden hazajött ebédelni és nekem szabadnapom volt lekiabáltam és köszöntem, mikor meghallottam, hogy itt van, meg még le is mentem megkérdezni, hogy segítsek-e valamiben, és hogy ezt eddig egyik au pairük sem csinálta, ami szintén rendben van, de na. :) Szóval ezúton is üzenem Péternek, hogy van akinek bejön a hangos szisztok-om érkezéskor :P, mert ez milyen családias. Úgy voltam vele, hogy Sally is mindig megkérdezi mit kérek inni, és ahogyan Emese is mondta az angoloknál a "Bekapcsolom neked a vízforralót" mennyire a törődés jele. Valóban. Úgy érzem akármennyire is nehéz néha a gyerekekkel (ma nagyon jó napunk volt, azért vagyok ilyen elrugaszkodott) mégis valahol ez a hely és ez a másfél hónap a pihenésem és a nyaram, ahol eltávolodtam a folytonos menőkémtől és a feladatoktól, ahol este 10-kor ha bírnék alhatnék is és külön müzlim és szörpöm van, csak mert én azt szeretem, így bőven belefér az, hogy én is jobban figyeljek rájuk.

Augusztus1. Csütörtök

Fáradtság van, ma vásárolni voltam a reggel után. Fél8-tól fél10-ig voltam velük csak, ami alatt máris elfáradtam, de Joel úgy köszönt el tőlem, hogy love-love :) Nagyon boldog voltam tőle egész nap. Kis cukiság. Játszottam sokat mindkettejükkel reggel is és előző nap is. Lucynál a szerepjáték, Joelnél pedig az tette meg a megfelelő hatást, hogy rajzoltam neki Metroman-t a Megamindból. Ismét vettem egy cipőt, így már lassan mindenféle cipőm, vagyis topánom lesz, kivéve feketét, de ez annyira olcsó volt, hogy nem hagyhattam ki (2 font=kb. 700Ft, fehér vászon balerinacipő). Vettem sört is a pénteki játszós estére és ismét beruháztam jó pár dologra az egy fontosban így, hogy most időm is volt körbemenni. Majd megszakadtam hazafelé. Joel ma teljesen elragadó volt, pizzát kaptak vacsira, amit ő teljesen felfalt, viszont Lucy megint hisztizni kezdett délután, és ilyenkor elkezd csapkodni, rugdosni, artikulálatlanul ordítani, hogy a közelébe is alig lehet menni, csak azért, mert Joel elvette a vizibombáját, aki ettől persze még jobban felspanolódik és cukkolja Lucyt. Persze a vizibomba leeresztett Joel szájában, amitől Lucy még jobban kiakadt, aztán mikor elmondtam neki, hogy azzal, hogy ül a trambulin közepén és ordít nem fognak megoldódni a gondjai több órára megsértődött rám. Azt hiszem értem már mit mesélt Annie a had hisztizzen résznél... Ma megnézték a Rio-t, amiről már harmadszorra maradok le, pedig tényleg érdekelne, de sebaj, majd legközelebb.:)

A hétvégét Emese barátnőmnél töltöttem Spouthamptonban. Emesével 2.-tól egy osztályba jártam gimi végéig, azóta is jóban vagyunk, de találkozni és beszélni elég ritkán tudunk, mióta Angliában él (Southamptonba jött egyetemre). Nagyon kellemes hétvégénk volt. Azért írom, hogy kellemes, mert nem volt semmi sietség benne, csak a lazulás végig :), ráadásul Sally szponzorálta az utam, mivel kb kétszerannyit dolgoztam, mint kellett volna, sőt, tulképp egész héten megállás nélkül velük voltam reggeltől estig.

Mivel péntek este még babysitterkedtem szombat reggel indultam. 11:25-kor kellett volna indulnia a buszomnak, amihez Sally kivitt (a reggeli buszra már nem maradt hely), de 40 percet késett, így végigizgulhattam az utat, hogy elérem-e a csatlakozást ahelyett, hogy ezt a bő egy órát végignézelődtem volna Suth Sea-n. Épphogy 5 percünk maradt az átszállásra, de a másik busz is késett 15 percet, ami viszont pont elég volt arra, hogy odarohanjak az elkerített tengerparti részhez South Sea-n és készítsek néhány fotót. Az előbbi többesszám pedig annak szól, hogy találtam magamnak az első várakozás alatt egy guildford-i egyetemista lányt útitársnak. Már a megállóban elkezdtünk együtt izgulni és beszélgetni. Ő épp utolsó baráti látogatásait tette, mielőtt Németországba ment volna egy évre dolgozni, szüneteltetve így az egyetemet, mégis a gépész! szakmában maradva. Talán indiai lány volt, rákérdezni nem mertem, de persze már Angliában született. Rettentően büszke voltam magamra, hogy értettem, amit mond, persze a késések miatti kérdezősködéseknél még jobban örültem, hogy anyanyelvi angolul beszélővel utazhatok.

Fél 4-e érkeztem meg Emeséhez, aki currys ebéddel várt, és barbecuet tervezett, ami az angoloknál egy lazulás délutánhoz dukál, de sajnos eleredt az eső, mire elindultunk volna valamerre. Nagyon jó volt csak ülni és beszélgetni, felzárkózni egymás életét illetően és elmerengeni régi és új dolgokon, kapcsolatokon és emberi viszonyokon. Nem is bántam, hogy nem mentünk semerre, mert habár benne volt a bugi a lábamban, vagy inkább az agyrágó bogár az agyamban, hogy 'minél többet látni, míg itt vagyok', de az első 10 perc után tudtam, hogy valójában a társaság kedvéért jöttem, és akár egy szobányi szigeten is lehetnénk, akkor is jól érezném magam. Estére összeszedtük magunkat, Emese kisminkelt és az egyik lakótársával elmentünk egy raggae estre, élő zenével. Olyasmi volt a hely, mint a Morrisons, több teremmel és alaksorral, nagy kültéri résszel, és az egész a Hobbit névhez hűen a Gyűrűk urára hajazott. Én talán egy gollamot ittam, ami zöld koktél volt, nem igazán extra. Igazi egyetemi kocsma hangulata volt. Jó volt kicsit belsősebben lenni egy buliban, ahol megengedehettem magamnak a sört, amire megkerestem a pénzt, nem úgy mint a nottingham-i spúrkodáskor. Azért így jóval lazább az élet, pedig nem keresem agyon magam. 1 órát táncikáltunk, Emesét már az idő alatt megpróbálták felszedni, míg én elmentem pisilni :D. Azon kevés alkalmak egyike, mikor bánom a pisilést... de tulajdonképpen nem is akartam semmit, amint ez be is bizonyosodott, mikor nálam is bepróbálkoztak, ami azér legyezgette az önbizalmamat. Utána visszamentünk Emeséékhez, és mivel eddig vezetett és nem ihatott végre koccinthattunk egyet :) és beszélgettünk Carlinnal is kicsit, lelkiztünk a tanárságról. Érdekes lány, bipoláris depressziós, épp a jobb szakaszban, az élet értelmét keresve. Teljesen laza voltam. Nem esett nehezemre az angol, néha elakadtam, olykor kicsit helytelen volt, de kis akarattal el tudtam magyarázni bármit, már nem korlátozott annyira a nyelv, ami szintén elég kellemes volt.

A vasánap reggelt is kicsit eltotojáztuk sminkeléssel, meg gyönyörűséges finomságos reggelivel (kép alább csak az előző esti vacsi utáni nasiról van, de banán, dinnye, mézes joghurt, magok), de a szemet és ízlést kényeztető ráérősség abszolút megérte.:) Utána pedig, mivel Winchester helyett ezt választottam elmentünk a tengerpartra :) és fürödtem a tengerben kétszer is, sordródtam és hullámoztam a hullámokkal és éreztem a sós vizet meg az érdes homokot. Teljes lefáradás és teljes fetöltőség is volt egyszerre. Utána elvitt még Emese a gyönyörű kis utakon visszafelé egy vadlovas parkba, ahol közel lehetett menni hozzájuk, majd hazaérkezés után még ki is festette a körmöm uv-s körömlakkal, ami 2 hétig díszíti a körmöt. És megkoronázván az egészet még muffint is csomagolt, hogy vigyem el a családnak, akik ettől teljesen meg voltak hatódva.:)

A visszaút azonban szintén izgalmakkal teli volt, mert ugyan 10 perccel előbb kiértünk a buszmegállóba, mégis láttuk szembe jönni a buszt, ami előbb ment el, mint mi odaértünk volna, így a következő tudatlan buszsofőrök megkérdezése után lázas telefonálásba kezdtem a National Expressel, akik vagy 10percet várakoztattak a telefonban, míg Emese átautózott velem egy másik buszpályaudvarra a város túloldalára, hátha elcsípjük a buszt. Végül a busztársoság kompromisszumos megoldása az lett volna, hogy vagy éjfélre érnék Guildfordba Londonon keresztül, vagy másnap reggel mehetnék másik busszal. Ehelyett felkéredzkedtem egy másik buszra, ami elvitt az átszállás helyszínére, és habár én nagyon izgultam, mikor már 20perccel később voltunk, mint a csatlakozás és reméltem késik, mikor rájöttem, hogy egy órával kevesebb van, és bőőven időben vagyunk :D mármint az a busz is oda fog érni a csatlakozáshoz, amire felkéredzkedtem, de nagyon rendes volt a sofőr, hogy tulképp potyautasként is bevállalt más helyett. Fél órám volt a megállóban, így kicsit sétáltam a parton, de hamarabb visszamentem, mint 10 perc, nehogy a csatlakozást is elszalasszam, az már sok lett volna a jóból. Mikor visszaértem Stewe felvett kocsival és az fogadott, hogy Lucy, a kislány össze-vissza belevágott a hajába aznap reggel, így inkább hasonlított az ikertesójára, mint magára. Kaptam ígéretet tőlük tengerpartozásra, mikor meghallották, hogy nekem ez ilyen különleges élmény, de nem tudom lesz-e belőle valami.

Összefoglalva nem mondanám, hogy rengeteg dolgot csináltam a hétvégén, de mindez rendkívül jól esett. Nagyon jókat és mélyenszántóakat, olykor már-már filozofikusakat beszélgettünk Emesével, buliztunk egy jót, tengerpartoztunk, és igen jókat ettünk, mindamellett kicsit sikerült magam nőiesebbnek is érezni, ami sosem hátrány.:)

A péntekem szabad lett volna elviekben, mivel hosszú volt a hét, de perszenem sikerült időben elindulnom a városba, mert a másnapi southampton-i látogatásomra röpke 1-1,5 óra alatt tudtunk ketten jegyet foglalni Sallyvel, mindazok után, hogy rájöttem a telefonom sajnálatos elhalálozása után nem tudok belépni az euro számlám netbankjába, majd megpróbáltam a cibes számlám este, amihez meg nincs telepítve a java. Röpke fél óra után rájöttem milyen linuxom is van, letöltöttem a csomagot, megnéztem a telepítésről egy youtube videt vagy 500-szor nagy büszkén, majd ennek ellenére nekem nem működött a terminálos varázslat, így mikor már nem tudtam nyitva tartani a szemem feladtam, vállalva a jegy drágulásának kockázatát, ami szerencsére nem drágult, ráadásul Sally utalta reggel, mondván, hogy majd levonja a béremből, végül viszont megkaptam a jegyet ajándékba, mert kb 2xannyit dolgoztam, mint kellett volna, és sokat segítettem neki. Elég jól esett.:)

Szóval a jegyfoglalás után még sok elintéznivalója akadt még úgy is, hogy vállaltam a teregetést, de 2re bevitt a városba úgy, hogy még épp maradt időm poundlandbe menni, mielőtt találkoztam volna Györgyivel, Annie, a korábbi au pair itteni barátnőjével. Györgyi megmutatta nekem a Primarkot, a TKMax-et, mint leárazott márkás dolgok boltját és a New Lookot, ahol láttam egy szépséges pólót, amit aztán nem vettem meg, és mire visszamentem már nem volt ott. 3 órát voltunk együtt, ezalatt gazdagodtam 2 nadrággal és egy legingssel, meg egy kis magyar szóval. :) Meg persze a poundlandben előtte minden szükségessel (sampon, tusfürdő meg hasonlók). Mikor visszaértem a nagy vásárlásból ők mentek is esküvőre, aznap este én vigyáztam a gyerekekre. Nagy mizéria közepedte megmosták a fogukat, pizsamát vettek fel és választottak könyvet, amit olvassak nekik. Lucy egy olyan választott, amihez volt toll, ami érzékelte a szavakat és felolvasta, de ő tőlem akarta hallani, Joel viszont a dolgok rendje és módja szerint kívánta a dolgot a ceruzával, így felváltva olvastam és hallgattam laponként, Joelnek pedig egy Power Rangers story-t kellett felolvasnom, ami gondolom milyen érdekfeszítő lehetett az előadásomban félig fejjel lefele angolul, hogy még csak tanultam ki kicsoda a történetben :D ja, mert persze képregény volt. Megígérték, hogy utána alszanak, és így is tettek, én pedig tudtam skypeolni anyuval és vééégre vacsorázni. Stewe gépéről leglább ő látott és hallott, nem fagyott le állandóan. 45 percig csak mondtam, mondtam, mindent, ami eszembe jutott. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy stand up comedy-ben, hogy szórakoztatom csak, néha reagált egy-egy mondatot, de szerintem örült, hogy hallott felőlem, meg én is, hogy kicsit tudtam neki mesélni, meg azért jött némi visszajelzés :) Szóval mindeketten megnyugodtunk kicsit. Aztán felmentem zuhanyozni, kipróbálni az új vásárolt termékeket, és már jöttek is vissza a szülők, mert nem ismertek senkit az esküvőn, inkább korán eljöttek, én pedig beájultam az ágyamba egy kis pakolászás után.

Szerdán Lucynak már nem volt sulija, mert a tanárok az utolsó napon tartottak még egy továbbképzést, így aznap csak ketten voltunk reggeltől estig, mert Sally is dolgozott. Elmentünk a közeli uszodába. Lucy nagyon lelkes volt, végigvárta a lassított mizériát, amivel mindent előszedtem. Első közös nap, rögtön sétával kezdve, amit az autók miatt kellett tenniük, idegennel, és uzoda, ami azért fokozott veszély, akárhogyis. Mindezek ellenére nagyon jól szórakoztunk úgy gondolom, eltaláltunk az uszodába, kicsit tudtunk együtt játszani, együtt ebédelni, viszont a hazamenetel már túl sok volt Lucynak. Odafele is próbálkozott azzal, hogy ő elfáradt, nem tud menni, de annyira motiválta a Ramadához hasonló vizi játékok tárházávak rendelkező szabadidőközpont gondolata, hogy hamar túllendült rajta. A fél órás út visszafelé viszont majdnem másfél lett, alig vonszolta magát, és már én is rettentő fáradt voltam. Mikor hazaértünk még leültünk együtt festeni, aztán jött a tea (gyerekeknek a vacsora), és meg is érkeztek a többiek. Élveztem a Lucyval töltött időt, kicsit jobban megismerhettem őt is egyedül, ahogy a korábbi napokban Joelt az iskolában. Sok jó élménnyel, és csak egy hadakozással zártuk a napot. Azt hiszem mivel mindenki fáradt volt vacsira rendelt Sally indiai kaját, ami annyira nem volt jó, de mikor leültünk a vacsihoz Sally rögtön realizálta mekkora botorság volt Ramadam idején tőül rendelni, mivel nem kóstolhatták meg az ételt és ez erősen érződött a fűszerezésen.

Csütörtökön mindkét gyerek az enyém volt egész nap. A felöltözés, reggeli, fogmosás hosszú mizériája után megnéztük a Hupikék törpikék animált változaztát, amit már Diáéknál láttam, a filmezéstől kicsit lenyugodtak. Érdekes, rájuk tényleg nyugtatólag hat a tv, addig sem egymást spanolják. Aztán egy kis játék után már jött is az ebéd, ahol Stewe pont arra érkezett haza, hogy ülünk az asztalnál és Joelt eredményesen etetem, ami sajnos azóta nem fordult elő. Ebéd után Stewe nyomtatott Joelnek színezhető Angry birds-öket, míg Lucy-val festettünk és nyomdáztunk. A romok eltakarítása után trambulinozás és egymás gyilkolása következett egészen estig.

Néha nagyon nehezen tudom eldönteni, hogy a harcokat Lucy provokálja, és incselkedik Joellel, vagy Joel kezdi, sőt az is nehéz, hogy az egyiknek megengedjek dolgokat, a másiknak ne. Gyakran Joelt behúzza a csőbe Lucy azzal, hogy kiprovokálja, hogy bántsa, és egy idő után sírva fakad, akár történt valami akár nem. Bár sajnos gyakran történik valami, mert Joel tényleg elkezdi ütlegelni és verekedni.

Joel viselkedése egyre aggasztóbb, ahogy véget ért az iskola. Nem tudok csak babysitter lenni, ott van bennem mindenképp a gyógypedagógus is, és azt hiszem ezért az anyuka elég hálás, eddig csak a mosogatást csináltam állandóan, meg egyszer teregettem pénteken, amihez olyan pontos leírást kaptam, mit hogyan kell lógatni és hol kell csipeszelni, hogy csak néztem. A gyerekek itt sem túl rendesek, sosem pakolnak el maguk után, viszont mindent kirángatnak a szekrányből egy-egy játék után. Ezért is volt meglepő, mikor Lucy, a nagy tájékozódási segítségemet a Spectrumba való eltatláláshoz azon kaptam, hogy széket tolt a mosogatóhoz, és a festékes bödönkéket mosogatja, aztán nekifog a tányéroknak is. Habár használni utána nem lehetett őket nagyon jól esett a segítség. Node visszatérve Joelre ő kevésbé segítőkész, sőt, ma például ledobta a kajája jó részét, mert tudta, hogy akkor már nem kell megennie.

Komoly kondícionálás folyik a kajával, ha egy darabkát megeszik kap egy darab csokit vagy édességet, mint ebéd közbeni egyetlen jelenleg működőképes külső megerősítőt. Ennek ellenére alig eszik valamit, azt sem szívesen. Olykor még a joghurt és a süti is lassan csúszik neki. Amióta nincs meg a napi rutin, kevesebb a rendszer az életében az iskolai szünet miatt (Sally is vagy dolgozik, vagy nem...) elkezdett köpködni, rúgdosni, nagy hisztijei és kiakaádsai vannak és a repetitív, sztereotip dolgai nagyon elszaporodtak. Kevésbé képes várni a dolgokra és megrögzötté váltak az angry birds-ös dolgai. Otthon talán még nehezebb egy autista gyerekkel, aki megszokta már az iskolai rendszert, a rutint.

Ami viszont elmondhatatlanul cuki volt -és ezzel zárnám a bejegyzést- mikor elkezdtek a ventillátorba énekelni, mikor rájöttek, hogy a hangjuk rezonál. Pucéran riszálták magukat és együtt énekelték a ventillátorba, hogy "I want candy", ahogy a dal is mondja: https://www.youtube.com/watch?v=aMICD3aMZpw

A hétfőm és keddem hospitálással telt.

Hétfőn Joel osztálytermébe vitt el Sally, velük voltam egész nap. Nagyon érdekes volt. Kicsit az ő szeme és füle voltam, mivel szülőket nem engednek az osztálytermekbe. Mikor hétfőn bevitt Sally teljesen meglepődtem Joel osztályfőnöke milyen szigorú és férfias, és hogy ennek ellenére, vagy pont ezlrt mennyire hallgatnak rá a gyerekek és számít a szava.

A staff room-ba vitt be elsőnek és megkérdezte mi érdekel. Hirtelen nem tudtam mit mondjak, mivel arra számítottam ő ajánl majd fel valamit. Joel osztályában tölthettem a napot, minél kevesebb nyomot hagyva, senkihez sem szólva kisszéken a kör mögött. Persze azért csak bevonódtam...

A reggeli kör után tesijük volt, ami annyit tett, hogy a hőségben kihajtották őket egy betonozott placcra, és hogy legyen valami egy-két gyorsasági versenyt csináltak a gyerekekkel, akik közül többen a mozdulatokat sem tudták utánozni, nem hogy versenyezni, habár ezt nagyon cukin tették.
(Az első helyen épp 1 gyerekkel egy kíréső volt, akit már mások jelenléte agresszívvá tett. - Ez már Nottinghamben is elgondolkodtató volt, de itt, hogy elsős, viszonylag jó képességű csoporttal voltam még szembeötlőbb volt, hogy a rácsos kerítéssel elkerített játszó területek és az akár pszichiátriai betegnek is elmenő nagyon súlyos (mind kilóban, mind az autizmusban való érintettségben) esetek látványa (és a gondozók heves elketrítéses véekezési reakciója) vajon mennyire szolgálja bármelyik fél épülését is?)

Ezután hétfő lévén megnézték kinek a könyvébe mit írtak a szülők, milyen képet ragasztottak, kivel mi történt. Nagy megelégedéssel tapasztaltam, amit az osztályfőnök mondott, hogy Joel a legjobb az osztályban, akivel a legkevesebb probléma van. Ő inkább Lucyban látja a problémát, aki felcukkolja a testvérét. Az info ezen részét persze a szülőknek nem adhattam át. Ezt kerti játék követte az új osztálytárssal, Harrisonnal, aki, mint a tízórain is kiderült nagyon okos. A dinokról mindent tud, legalábbis olyan tizenéves szinten, míg a hétköznapokban okossága ellenére elveszik.

Ebédnél dagadt a mellem, mert van egy nagyon súlyos eset a csoportban, Tara, aki nem akart enni és mindent eldobált. Kérésre nem engedtem ki, lefogtam és próbáltam megetetni, aztán habár nem engedhették volna ki velem, de nem volt elég személyzet kivittem egy kisfiút pisilni, aztán pedig rávettem Joelt az otthon látottak és a tanácsok alapján arra, hogy ebédeljen. Persze az egyetlenek, akik látták asszisztensek voltak, akik nagy dicsőségemet nem hiszem, hogy hangoztatták volna azoknak, akik bent a csoportban dolgoznak.

A saját ebédszünetem nagyon lassan telt. Sally csomagolt nekem packed lunch-t, vagyis szendvicset, direkt nekem kolbásszal a Tescoból, joghurtot, paradicsomot és csipszet, meg egy üveg vizet. Nagyon jól esett, hogy reggel mire lementem már ott várt a kis csomag :) Az emberek csevegtek, és tudtam, hogy furcsállják, ki az idegen, de nem akartam 10mp-enként bemutatkozni valakinek, így csak hallgattam a beszélgetést, értettem, de mivel reagálni hosszabb idő lett volna inkább csak hallgattam. A tízórai szünetben ez még vicces is volt, mert az egyik nő elmesélte, hogy külföldre ment a lánya (18-19) és Budapesten olyan hostelben szállt meg, ami egy gruppenes orgiás, nyitott, bárki becsatlakozhat hely, amin a lánya kicsit kiadakt. Aztán visszafele próbáltam megvédeni kis hazánk becsületét, ő meg mutatott képeket a parlamentről a Dunával, amit a lánya készített, hogy azért jó hely ez...

Délután a kerti játékon és a lecsendesítő olvasáson/könyv nézegetésen kívül ice lolly-t csináltak, vagyis gyümit vágtak össze egy turmixgépbe és rálaptoltak egy kis fagyit, összeturmixolták és kitöltötték kis edénykékbe. 2 asztaluk volt, a sárga, ahol tevékenykedtek és a kék, ahol figyelni kellett, frontális oktatás zajlott. A krém elkészültére érkezett meg értem Sally, aki nagy megelégedéssel fogadta a hallottakat, és próbált pletykálni a gyerekekről és a jövő évről.

Este pedig együtt főztünk, akárcsak vasárnap, egy paprikás egytálételt, ami annyira nem volt finom, mint amilyennek ígérekezett, de azért jó volt. Sally jól főz, és ez a hobbija.

Kedden is Joel sulijában voltam, akkor minibuszos nap volt, először egy fánkboltba mentünk, ahol meghívtak egy fánkra, majd elmentünk a Virginai Waters Parkba, ami egy igazi háborítatlan erdő képét mutatta egy tó mellett, a városban. Az erdő, amely a királynőé, és ami szerintem nem érte meg a bő fél órás autóutat, mert nálunk minden erdő hasonló. Ezután a McDonaldsban ebédeltünk, ahol mivel nem tudtam mit kérjek maradtam a krumpli és sajtburgernél, de azért egy mangos smoothiera is beneveztem.

Visszafele azonban micsoda inzultus ért... Coel, akit Joel, a kisfiúm mindenben utánoz ült mellettem, aki a sok cukor és a hosszú út hatására teljesen felpörgött és egyszercsak sok hangoskodás és pörgés után leejtette a happy meales Okokska figuráját. Tudtam az előbbiekből, hogy a szabály, hogy ha vqlamit leejt vagy ledob, azt nem vesszük fel, így én sem tettem, de elkezdte mondogatni, hogy segítsek egymás után 20-szor, amire én elkezdtem ignorálni, erre ő elővette a vizes üvegét, és módszeresen elkezdte belőle csöpögtetni a vizet, amire mondtam, hogy nem veszem fel, különösen ezután nem. Még folyatta kicit a vizet, majd ledobta az üveget is, és elkzdte a lábát felrakni az ülésre, amit végül az egyik segítő észrevett, megállították a buszt és Coel-nak helyet kellett cserélnie Tylerrel, akinek ezáltal szintán nem lettem a kedvence, mivel ez a büntetések büntetése, és ő nem is csinált semmit, éppen csak ültethető helyen ült. Coel máshol utazott vissza a suliba, merthogy megrúgott, amit ha tett is pont nem direkt, Joel viszont azóta folyton ellenkezik velem. Megnyertem. Ráadásul nap végén velem és Stewe-vel (apuka) kellett hazamennie a barátokkal teli iskolabusz helyett. Este Sally fishpie-t főzött, ami egy egészen megszokott tejszínes, halas, krumplis étel, amit a sütőben sütnek a végén össze. Az eredmény finom, krémes, halas étek. :)

Ismét online, a már megszokott csapnivaló "Nóristílusommal". Tájékoztató a és memoire jelleggel itt tartózkodásomról.

Pár sor az útról, ami alatt egészen felvillanyozódtam. Érdekes volt, mivel a szakdolgozatomhoz a kutatást éppen befejeztem (többé-kevésbé, biztos, hogy szeptemberben vissza kell még mennem...), abszolút ismerkedős és nyitott, magabiztos és eltökélt állapotomban voltam, egy jó kis 8 órás kiadós alvás után. Habár a napot végigidegeskedtem a pakolás, távozás és elvarratlan szálak miatt mégis úgy indultam neki az útnak, hogy lányegében azt fogom csinálni, amit itthon, csak angolul, amivel meg a korábbi tapasztalatok miatt nem lehet gond, így nincs mitől tartanom.

Próbálnak befogadni a családba, ma már rengeteget bezélgettünk, körbementünk Guildfordban, sok salátás ebédet kaptam (nem főtt), és maradhatok egy plusz hetet körbenázni, meg átszervezni is lehet ha mennék valamerre, meg lehet lesznek a fennmaradó időben más babysitter munkák kiegészítésnek, próbált összehozni magyarokkal, s mehetek Joel sulijába hospitálni, meg kedden, az utolsó napjukon kirándulni velük.

Sally nagyon cuki volt, bement a Costa Cafébe, ahol Annie dolgozott, hogy megkeresse a magyarokat, hogy legyen kivel beszélgetnem. Őszintén szólva az első napomon nyitottabb és bevállalósabb voltam, mint a 2.-on, amikor is elmentünk egy vasútmodell kiállításra az apuka tesójáékkal. Cukik ezek a gyerekek nagyon. Család kedves, de azt hiszem csak Sallynek teljesen természetes ez a bárki jöhet a családba dolog. Mindenesetre ma elég sokat beszélgettünk, ás rájöttem, hogy annyira nem is vagyok rossz angolból. Természetesen megy, próbálom körülírni, ha valami nem stimmel, és Sally mindig javít, legalábbis legtöbbször, ha valamit rosszul mondok. Jó lesz ez :)

Habár azt mondták ma nem kell dolgoznom segítettem a főzésben, szóval tartottam Sallyt, gardíroztam a gyerekeket a parkban, de egyenlőre élvezem. Remélem én sem leszek sok nekik, ők sem nekem.