Anglia again

Edina, kick box, sajtburger, séta, indiai vacsi, süti, könyv és pickle, Ibados Cedrices KAtkas este, és az utolsó este megkoronázására : Ez bazinagy póóóóók (5cm, nem viccelek) remélem az ágy alatt marad reggelig, oda száműztem, mert megfogni nem mertem, megölni nem akartam, meg sem fordult a fejemben. Idáig jutottam, viszont azt hiszem megvan a rejtélyes csípéseim kreálója... Jó lesz így az utolsó alvás...

Eseménydús egy hét volt, az biztos, még ha ott lébecolásnak éreztem is. Próbáltam minél több ajándékot beszezni, midenkihez eljutni még egyszer, találkozni az emberekkel és világot, vagy leglábbis Angliánakminél nagyobb részét meglátni.

A visszaérkezéskor még carsharing oldalakat nézegettem, de nem voltak igaán jó ajánlatok, így maradtam a bonatozásnál, ahova sikerült. Szerncsére Györgyinek azon a héten két szabadnapja is akadt, így eljutottunk Oxfordba és Porthsmouthba is. Miután lemondtam Skóciáról még Sally nyomására Londont fontolgattam, de nagy csomaggal nem akartam utazni, meg a megkeresett pénzemet nem is akartam fölösleges vonatozgatásra költeni. És a windsor-i látogatásom végének tanulsága alapján London annyira nem is vonzott, hogy újra bejárjam egyedül.

Az unokatesóm (3 évvel fiatalabb) eljegyezte magát. Ki gondolta volna, hogy én leszek a karrierista a családban?! :D

Szerda

Ma imádtam őket. Lucy úgy mutatott be a barátnőjének, hogy ő a tesóm <3 Joelnek pedig, mivel ma csak ketten voltunk 3 órát, készítettem egy kalóztérképet és elmentünk kincset keresni a közeli tisztáshoz, hogy legyen egy kis minőségi időtöltésünk is együtt.:) Lucy egészen boldogan jött vissza a barátnőzésből, én pedig teljesen lekötelezve éreztem magam a reggeli tesózástól.:) Mire ő visszaért Joellel mi is visszaértünk a kincsvadászatból, ami azon brilliáns ötletemből eredt, hogy nem lenne baj, ha levegőn lenne kicsit, sétálna és edződne, és legutóbb a térképolvasás tetszett neki. Így az általam készített packed lunchot és az általa választott néhány édességet egy átlátszó kicses ládába tettük ( tényleg olyan volt, mint egy üveg kincsesláda), és elvittük magunkkal. Én elrejtettem, míg ő elvileg eltakarta a szemét, de persze lesett és rögtön megtalálta. Majd megjutalmazott egy egészen őszinte "legjobb kincskeresés valaha" felkiáltással és remek viselkedéssel.:) Mikor hazaértünk hagytam, hogy válasszon egy mesét, az Iron Giantet néztük, mikor Lucy és Steve is hazaértek. Utóbbiért ezesetben rendkívül hálás voltam, mert Steve remekül elcsevegett Charlotte anyukájával, így nekem nem kellett strapálnom magam és újabb kérdéseket kieszelnem az és jól érezted magadat?-on kívül. Délután már nem tudom mit játszottunk, aztán kaja után megérkezett Sally.

Csütörtök

Aznap megtörtem az evést illetően és úgy éreztem nekem most kell valami főttkaja ebédre, főleg hogy ott illatozott a bolognai, így ettem belőle egy jót, amin viszont a gyerekek teljesen lesokkoltak, hogy még nem vacsora idő van és ők nem kérnek olyat, majd mikor mondtam, hogy nem nekik lesz újabb sokk volt, hogy én is táplálkozom :D

Joel kirohanása. Ezt a napot is már majdnem túléltük, mikor is Stewe 4 körül jött haza, én épp mosogattam, ők pedig a kert azon részén játszottak, amire pont ráláttam. Egyszercsak eltűntek, de még 1 tányér hátra volt, így befejeztem gyorsan, mire kiértem csak Lucy volt meg, de láttam Stewe autóját a felhajtón, nem jött be. Én halálra rémültem, hogy hova lett Joel, majd intett Stewe, h a kocsiban van, rendben van. Utána fagyos lett a hangulat, és tudtam, hogy ez egy teszt volt, vagy teszt lett. Mesélték, hogy korábban volt olyan au-pairjük, aki magára hagyta a gyerekeket és aztán olykor random hazatoppantak. Azt hiszem addig eléggé szíve csücske lettem Stewenek, volt, hogy együtt ebédeltünk, beszélgettünk, de ezzel kiestem a pixisből, meg hát halálra rémültem, mert tényleg kifuthatott volna az utcára és bármi történhetett volna abban a nem egész 1 percben is. Kicsit rossz kedvem lett aznapra, ráadásul Kittivel is lebeszéltem, hogy visszaadom a pulcsiját.

Írtam Kittinek smst, hogy tényleg nem zaklatni akarom, csak visszaadnám azt a pulcsit... erre írt, hogy egyáltalán nem zavarok, és menjek 6 után, mikor nekem jó. Felhívtam, mikor végeztem, hogy Sally is tudja igazítani a vacsorát (bár tényleg bármit tudtam volna enni...) aztán átbicikliztem, és kiderült, hogy tényleg bedobásnak gondolta, mert kijött velem, hogy megvárom-e, míg cigizik egyet, ha teát nem kérek, aztán kicsit dumáltunk, aztán összefutott pár száz ismerőssel a lépcsőn ülve, nagyon gyorsan beszéltek és elkenten is, és azt sem értették, amit én mondtam, így teljes letargiában tértem vissza Sallyékhez az ígértnél fél órával korábban (ami a kaja a sütőben szempontjából sem volt jó, pléne az aznapi gyerekelhagyós Stewe-es trauma után), mert Kitti még jógázott volna egyet, mielőtt Gábor hazaér a munkából. Mondta, hogy majd még mindenképp összehozunk valamit, mielőtt hazamegyek, de tudtam, hogy ez a tipikus "persze, soha napján kiskedden" elköszönés és ígéret, csak az angolság kedvéért. Pedig olyan jól indult, az első csalódás az emberekben Guilfordban. Nem fektettek nagyon energiát a megismerésembe, de azért vittem Kittinek a pulcsi mellé egy Albert kekszet mondván, hogy ő kint biztos jobban örül ennek sok idő után, mint én.

Itt következik be az a sajnálatos tény, hogy ismét hamarabb hagytam fel a blogolással, minthogy a végére értem volna az utazásnak, így az emlékmorzsákat és az itteni kis vázlatok morzsáit felszedegetve próbálom felidézni az emlékezetesebb pillanatokat. Bocs mindenki.

Péntek

A mai nap fő tapasztalata: soha ne szedj szemöldököt miután megállapítod, hogy nincs elég fény :D Nem olyan vészes a dolog, de azt hiszem eljött az a pillanat, amikor a szemceruzát másra is kipróbálom.

Valószínű ez volt a nap történése, mert mást nem írtam a péntekhez, valószínűleg szuper nap a gyerekekkel.

Sz: Péntek este még nagyban terveztem melyik programot valósítsam meg a szabad szombatomon, nem túl lelkesen, egyedül, végül arra jutottam elmegyek Edináékhoz délutánozni, egy kis búcsú játékra. Ehhez képest szegény Joelnek hasmenése lett, reggel egy sms fogadott az ajtó túlfeléről, hogy tudnék-e vigyázni mégis aznap is Joelre, így otthon maradt rám. Aznap csak ketten voltunk 2-ig, mert Lucy elment a Challangersbe, a többiek pedig dolgoztak. Egészen jó móka volt. Kivételesen több mesét engedtem Joelnek, mert beteg, ezt ki is használta, de nagyon cuki volt. A Bambit is elkezdtük nézni, de a Bambi anyukájának halála előtt leállíttatta. Sokszor eszembe jutott a napokban a meseterápia kurzusom, és hogy a Bambi meg a vezteség feldolgozás hogyan függ össze. Sok jó és új mesét láttam velük, egészen felzárkóztam, és rájöttem olykor én is megérdemlek egy kis mesenézést nagy ló létemre. Nem mindet láttam velük, mert sokszor az volt a takarító időm, de szívesen ültem be melléjük egy-egy mesére. De persze az ebéd nagy harc volt, mert mindenképp csak chipset és cukrot akart enni, végül mivel Sally pont Joel hisztije közben hívott kapott egy kis édes kekszet meg egy zacskó chipset, csak egyen valamit. A répa nem csúszott, de pirítóst azt azért picit etettem vele, habár a répa így az asztal alatt kötött ki és volt egy kisebb nézeteltérésünk is.

Mivel Stewe 2 körül visszaért, és mondta, hogy menjek nyugodtan, ő majd átveszi Joelt, így az eső és nyűgösség ellenére összeszedtem magam és átmentem Edináékhoz. Jó volt kicsit más, magyar környezetben lenni, habár bennem volt, hogy egész nap babysittelek és megyek ugyanezt folytatni?! De valahogy Edina annyira kedves és motiváló, és elfogadóan családias volt, egyszerűen az az ember, akivel ha nem beszélgetsz még akkor is jó kedved lesz a találkozástól, mert annyira napsugarasan pozitív. Nehéz ezt úgy leírni, hogy ne ömlengés legyen, de kicsit olyan, mint Blanka :) Azt hiszem sétálni mentünk talán a környéken, de már nem emlékszem pontosan. Meg kaptam egy kis kókuszgolyót, fini volt- kis hazai ízvilág.

Reggel 7-kor keltem, hogy gyorsan összeszedjem magam és minél hamarabb elinduljak, esetleg választ kapva valakitől, útitárs reményében, mindhárom esélyes lánynak meghagytam a számom, de nem jött válasz senkitől. Nehezen határoztam el, hogy megyek, de nem akartam tovább halasztgatni a dolgot, minél több napot szeretnék hasznosan tölteni, ez hajtott leginkább, mégis csak Sallyvel indultam el, akivel megint késésben voltunk a gyerekek Challengers-be való leadásával is, így 10 után értem ki a vasútállomásra, ahol először 3 átszállást javasoltak, majd a Sallytől kapott kuponnak hála kaptam egy egyszerűbb elérési lehetőséget is. A vonaton elterpeszkedtem az első osztályon, bámészkodtam és olvastam az átszállásig, ahonnantól teljes áhítattal nézegettem az egyre kellemesebbé váló vidéket. Mikor megérkeztem kicsit idegennek találtam, nem tudtam mit kezdjek a nappal, elindultam Eton felé, végigsétáltam a rongyrázó főutcán, és megértettem mi az, amit az útikönyv rongyrázónak nevez a díszes kis házaktól és drága boltoktól a templom kinézetű ágaskodó szintén barokkosan túldíszített college épülettel és a horgonyzott vas levelekkel díszített közönséges villanyoszlopokkal, majd átmentem Windsorba, ami sokkal turistásabb helynek bizonyult. Leültem megenni az ebédemet, amit Sally csomagolt nekem 8) (szendvics, mini zacskó chips, alma és egy szelet csoki:). Épp mikor befejeztem magyar srácok mentek el mellettem, így összekaptam magam és utánuk mentem, nem tudom micélból. A kastély előtt kötöttem ki, és sokat gondolkodtam bemenjek-e, pár dolgot megkérdeztem az ott útbaigazítást nyújtó rendőrnőktől, akik közül az egyik, mivel tényleg elég húzós ára van a belépőnek azt tanácsolta kérjek 17 alatti jegyet nyugodtan, úgysem látszom többnek :D Úgy döntöttem ezalkalommal ezt bóknak veszem és kihasználom a lehetőséget. A jegyeladó srác pedig olyan kedves volt, hogy mikor látta, hogy tele vagyok apróbál mgkérdezte szeretnék-e egy kicsitől megszabadulni, és kiszámolgatta nekem a dolgokat és még az összeg feletti maradékot is felváltotta nekem, amitől jóval könnyebb lett a pénztárcám. A látnivalókhoz volt audiokommentár, amiből magyar nem volt, így angolul hallgattam végig a túra alatt. Megértettem, de nagyon elfáradtam a sok aranyozott, festett, szőtt és túldíszített látnivalótól és a túl sok információról a királyi családról és az egyes szobákról és stílusokról. Egy-két szoba kimaradt, mivel a királynő valószínűleg épp a kastélyban tartózkodott. és a templomokba sem tudtam bemenni, mert mire az egyéb látnivalókkal végeztem azok már zárva voltak, az időrendi sorrendet pedig nem tudhattam előre. Még benéztem egy-egy boltba, de a látottaktól zsúfolt fejjel visszaindultam a vasútállomásra, ahol próbáltam megtudni mikor megy az utolsó vonat, de az arab akadékoskodó jegyeladó nem igazán akart segíteni, bár jó kifogásnak ott volt erre, hogy nem működött a rendszere. Visszafelé leszálltam egy Richmond nevű helyen, sétáltam egyet. Meg akartam tudni, mikor megy az utolsó vonat, de itt egy mág akadékoskodóbb arab jegyeladóba futottam, aki rendkívül filozófikusan kijelentette, hogy nincs olyan, hogy utolsó vonat, mert másnap is van nap, és akkor is mennek a vonatok, nem szüntetik meg a vasútat. Ehhez a magasröptű szőszálhaogatáshoz fáradtnak éreztem magam, így inkább hagytam az egészet, ami mivel nem is az útikönyv által írt Richmond nagyváros, hanem egy másik kisváros voltnem is bizonyult hülyeségnek, fél óra után úgyis visszafordultam, és mivel egész napos ingyenjegy volt úgy voltam vele, miért ne menjek be Londonba is vele, úgyis eggyel Waterloo előtt kellett volna átszállnom, ezzel 10 percet adtamcsak hozzá az utazási időmhöz, első osztályon.Így hát kinéztem a vasútállomásról, de olyan zsúfolt volt minden, özönlöttek az emberek, hogy ismét rájöttem nem igazán vonz London, mivel még ha rövid időre is a dolgok többségét már láttam, a tömeg meg egyenesen taszít. 10 perc után vissza is fordultam és Guildfodnak vettem az irányt. Steve ki is jött elém, és közölte, hogy örül, hogy mentem, így egyedül is.
Egész nap azon mesterkedtem, hogy újra tudjam még szombaton is használni az ingyenjegyemet, erre az utolsó vonaton fenthagytam valószínűleg. Már épp kezdtem magamnak örülni, hogy milyen ügyes vagyok, hogy Londonban nem mászkáltam és készítettem ki magam csak azért, mert valami lehetőséget végre megragadtam, és akkor azt a végtelenségig ki kell használni, hanem tudtam azt mondani a nézgelődésre, hogy elég volt, mikor elfáradtam, de ezek szerint nem eléggé. Még szerncse, hogy kiengedtek a kapun jegynélkül, valószínűleg mert nem értette a nő elsőre mit magyarázok a kapunál és már ő is elég fáradt volt, hogy ne strapálja magát. Teljes elégedettséggel és felvillanyozottsággal értem vissza hozzájuk és emésztgettem a jegy elvesztését. Mikor hazaértem Sally rögtön ennivalóval fogadott darabokban ugyan, de gyorsan összeraktam magamnak, míg ő a gyerekekkel volt. Mikor lejött és még ettem bocsánatot kért, hogy nem csatlakozott, mert azt gondolta Steve lent van velem. Milyen figyelmes.

A keddi Windsor már csak azért is jó döntésnek bizonyult utólag, mert szombatra Joel lebetegedett, és szabadnap helyett otthon kellett vele maradnom...

Hétfőn délután kellettem Sallynek, így 9 fele mikor összeszedtem magam elindultam a Clandon és Hatchland Park helyett, amibe borsos lett volna a belépő egy kényelmes, leggingses sportpólós biciklitúrára a folyó mentére, amiből az lett, hogy az egyirányú High Streeten tolva a biciklimet eszembe jutott, hogy így a végefelé bemehetnék a turista centrumba egy pár kiadványért és tájékoztatóért, ahol kiderült, hogy 11-től ingyenes városbemutató túra lesz. A maradék 1 órámban elbicikliztem arra, amerre a Sports Directre emlékeztem, hátha találok sportcipőt, mire belefutottam Györgyibe, (akivel megbeszéltük, hogy Oxford áll szept. 3.-án, a közlekedés még kérdéses, valószínű autosharing, addig viszont nem ér rá velem jönni kedden sehova az ingyen jeggyel, és) aki tájékoztatott, hogy teljesen rossz irányba mentem :D, majd leírta az utat rosszul. Mivel arra már nem lett volna időm beugrottam a bezsebelt kiadványoknak zacskóért és az idő eltöltésére az 1 fontosba, beszereztem pár újabb múlhatatlan cuccot, amire rettentően nagy szükségem volt, majd pont időre besiklottam a vezetett túrára. Ez volt a hölgy első túrája, és igen nehezen értettem, mert nagyon zárt szájjal beszélt. Elvitt a boltíves piactérre, ami sosem adott helyet piacnak, a várkertbe, egy középkori pincébe és egy régi templom külsejét is megmutatta 1 óra alatt. Annyira nem volt nagy szám, de ha már itt laktam megérte elmenni, és ez volt rá az egyetlen hétfőm. Aztán benéztem pár boltba és az irányt a Sports Direct felé vettem, legalábbis azt gondoltam, de mivel rossz volt a leírás kibicikliztem a világból és csak egy intersportot találtam, ahol semmi érdekes nem volt, majd éppen hazaértem enyhén edzés utáni állapotban Joel osztálytársai és anyukáik és apukáik közé, ahol még cikibb volt a tornagatyám, amit leggingsnek használok és a folytonos vita tudata a leggings nadrág vagy harisnya létéről, mint a vezetett túrán.

2-6 között az enyémek voltak, és mivel picit fáradt voltam nem harcoltam velük, ha szabad mesét nézniük nézzék, hagytam őket filmezni, 1-1-et választhattak vacsi előtt, majd egészen nyugodtan ették meg a vacsijukat.

Egész este azon görcsöltem, hogy lesz-e útitársam másnap az ingyen első osztályú két személyes vonatjegyemhez, de végül nem találtam senkit. Egy új lánynak írtam, aki boldogan rábólintott, mikor megtudta, hogy ingyen van, majd estefelé kiderült, hogy 3-tól ér csak rá délután. Egy másik au-pair is jelentkezett a facebookos kiírásomra, de aztán nem válaszolt a következő üzenetre, mire reggel még írtam a 3. lánynak, aki az első kettő miatt nem került addig szóba, aki mint kiderült, a legcukibb, ő legalább, ha késve is, de reagált a levelemre. Nem volt túl jó élmény, ezen vaciláltam még reggel is, hogy menjek-e, vagy menjek szombaton rövidebb időre, végül szilárd elhatározás alapján arra jutottam, hogy elmegyek, hátha szombaton is tudom még használni a jegyet, mert csak a dátumot kellett rá felírni, semmi egyebet.

Nagyon rákészültem a dolgora, ha már a Salisbury nem jött össze a hétvégére, mert couchsurfingről későn válaszoltak (szerdán)és a vonatjegy is csak 1 napos utazásra volt jó és a tegnapot is otthon töltöttem kockulással, az esőtől puhányan. Persze fogalmam sem volt hova megyünk és hányan, de úgy voltam vele, hogy ha Ibad vezet elég ha ő tudja az utat. Teljesen megbíztam bennük, nem úgy, mint Sally, aki szerette volna tudni kis utazásom minden részletét, ha esetleg meg kéne menteni :D Enyhén túlaggódta a dolgot mindamellett, hogy nem nagyon akart beleszólni a dolgaimba, így megírta Ibad a kérdéseimre válaszolva, hogy nála találkozunk délben (pontos koordinátákat adott), és ha akarok vigyek valamit, de nem is muszáj, viszont azt, hogy hova megyünk -ami Sallyt a legjobban érdekelte- lefelejtette, így kinéztem couchsurfingen milyen pikniket írtak és elmondtam azt Sallynek, nem akartam bizalmatlannak, vagy túl kérdezőnek lenni. Negyed órás késéssel érkeztem meg, mert Sally felajánlotta, hogy elvisz, aztán közben kitalálta, hogy előbb megvenné Joelnek az ígért Angry Birds figurákat, amíg én elmegyek vásárolni, de neki is kell vásárolni... és ahogy az lenni szokott kicsit elcsúsztunk időben. Én persze jól bevásároltam, csupa egészséges kajám volt, egy rakás chips és lekváros fánk :D. Yammii. Mikor megérkeztem realizáltam a helyzetet, hogy ez nem a londoniakkal közös cuccli, és valószínűleg csak jókor voltam jó helyen, mikor Ibad körbekérdezett kinek van kedve piknikezni velük vasárnap. Kiderült, hogy ez egy teljesen magán szervezés Ibad londoni barátaival, akik egy közös barátjuk esküvőjére jöttek a hétvégére és hazafelé még lazulnának kicsit.

Én a párral utaztam a Farnham melletti homokos strandos partú tóhoz, míg Ibad a csütörtökön már megismert Edinát és a kisfiát vitte autóval. Az autóút közben, hála a Fannitól kapott videonak és a reggeli önépítő jóga meditációs technikai alapoknak kicsit magabiztosabban és pozitívabban azon gondolkodtam, hogy igazából megérdemlem ezt a luxust, hogy olykor valahova elvigyen valaki autóval, meg hogy muszáj lesz otthonra vennem valamilyen hangcuccot, mert csomót emel a zenei élményen, mint ahogy ezt az autóutat is feldobta a laza zene és a jó hangcucc. Ez a rész, a nyakunkba kapott világ és a jó zenei élmény és technikai felszereltség azt hiszem picit hiányzik Laciból, de lassan felépülnek az ultimate elvárásaim az ellenkező nemet illetően, amik remélhetőleg nem fognak bebetonozódni túlságosan, de mindenképpen hasznosak, csak a mihez tartás végett. Habár néha még mindig megijedek az emberektől azért elég erőteljes válogatásban vagyok, ami az illeti. De persze a jó példák, a cuki párok és a jó anyák emelik a napok fényét, és vasánapra jutott mindből. :)

Ugyan a mit vigyek kérdést először úgy fogalmaztam kell-e valami különleges, ami lehet jobb lett volna, mert egy tópartra mentünk, amiben fürdeni is lehetett, és habár nem volt meleg és szitált az eső mindenki másnak volt fürdőruhája. Szerencsére a pár lány tagja, Jeva nem akart bemenni a vízbe, így nem egyedül ücsörögtem a parton. Érdekes lány, már nem melékszem milyen nemzetiségű, de költözne tovább, és aggódik, hogy az angol barátjának már itt van karriere, míg neki a friss filmes diplomájával nem terem babér. Edináról megtudtam, hogy hobbija a fotózás, és nagyon megerősítőleg hatott, hogy mennyire jól bánik a fiával, ügyesen neveli. Azt hiszem a sugárzó személyisége alapján azt sikerült leszűrnöm (lehet tévesen), hogy a jó gyerekneveléshez egy kis naivitás -mindig a legjobb feltételezése mindenkiről-, határozottság és szerelem (/teljes odaadás, feloldódás) kell. Hihetetlenül kedves volt végig, és szerintem örült a magyar szónak, meg hogy kicsit Isti, a kisfiú körül forgott a nap. Mikor a pár elment mi körbesétáltuk a tavat, ahol kicsit tudtam Ibaddal is beszélgetni, a másik strandon, nagyon idilli képek készültek rólunk, amint a homokos parton ülünk és beszélgetünk. Úgy kezdődött, hogy megkérdeztem örökké Angliában akar-e maradni, erre végre ezzel a kicsit provokatív kérdéssel túljutottunk az időjárási és egyéb felszínes témákon. A végére egészen sokat megtudtam róla, szerintem még mindig az előző szakítását szenvedi kb. fél éve, éve, de erre már nem mertem rákérdezni, így is kb. 2-3x mondta el, hogy de most szabad :D Amúgy végre megtudtam mivel foglalkozik, egy cégnél üzleti tanácsadó, ami bármit takarhat, mellette meg masszőr, a spotok megszállottja, gondolom az egyedüllét orvoslására és hobbija a felmászás az utazás mellett. Amikor kezdett hűlni a levegő viszaindultunk, ezalatt még kicsit játszottam Istivel, aki annyira fellelkesült ettől, hogy mikor Ibad hazavitte őket behívott megmutatni a szobáját meg a Maincraft-ját, a kedvenc számítógépes építős harcolós játékát, amit már láttam Joel szomszédainál, a végén még egy ölelést is bezsebelhettem Istitől:), Edina számát és egy felajánlást, miszerint ha visszajövök couchsurfölhetek náluk pár napot :), aztán Ibad hazavitt. Jó kis nap volt, bár csöppet randiszaga lett némely ponton a dolognak.

Mikor hazaértem Sally meg volt lepődve, hogy visszaértem, épp vacsiztak és rám nem számítottak, mert a nekik mondott hely messzebb van, de épp végzett a vacsival és gyorsan összedobott nekem dolgokat, igazából csak kukoricát kellett párolni a mikroban, meg egy kis gravyt (ami a hús barnás szaftja lenne) összekeverni porból. Meséltem kicsit a napomról, meg az emberekről, egészen fel voltam dobódva az új emberektől és az érdekes beszélgetésektől.

Augusztus 13. Wisley Park run off egész nap

Még előző nap megkérdezett Sally lenne-e kedvem velük menni egy szép arborétumba, de figyelmeztetett, hogy 2 5éves lánnyal megy. Fel kellett kelnem reggel megismerni Fran-t, akivel nyaralni megyünk majd, és akislányát Rosiet, aki velünk volt egész nap, mi vigyáztunk rá. Nem indultunk el délig, mert Sally még online vásárolt és a nyaralást fizette, addig én vigyáztam a lányokra, majd mikor elmentünk rögtön elszöktek a lányok, elrohantak látóhatáron kívülre. Szétváltunk Sallyvel, ő találta meg őket a játszótérnél, amit Lucy is tudott hol van és rögtön arra vették az irányt. Utána piknikeztünk egyet, amikor is Lucy teljesen kibukott. Eddig is folyton heccelték egymást Rosieval és rosszabbak voltak a pukizás, büfögés és kaki témában, mint bármelyik fiú csapat, de az elrohanás után az ebédet teljesen megtagadta, visított, el akart rohanni, harapott és kiabált.

Itt megfordult a fejemben, hogy igggeeeen, ez az igazi szabadnaaap. Meg hogy vajon azért ennyire elkényeztetett és nehéz természet Lucy, mert Joel autizmusa miatt neki is többet lehet, többet elnéznek és mindent megkap, vagy akkor is olyan lenne, ha csak ő lenne. Talán annyit nem változtatna a dolgon, mert a mostani hiszti után is megkapta a meg nem érdemelt fagyiját.

Az ebéd után kicsit játszottak a játszótéren, majd bementünk még egy trópusi üvegházba, aztán irány haza. Még beküldött Sally a souvenir boltba körülnézni, szerintem nem hitte, hogy ki tudok jönni vásárlás nélkül, de a szép mütyürik többségét Izi el tudja készíteni, vagy olyan nehezek, hogy nem pazarolnám rájuk a repülős kilókat, mert ugyan finom holmi, papírok és jegyzettömbök, de otthon is kaphatóak. Kaptam én is egy finom kézműves fagyit, ami emelte a nap fényét, de utána mikor hazaértünk megint nekem kellett a lányokra vigyázni, míg Sally a vacsit készítette elő mindenkinek. Mikor a vacsi már a sütőben volt volt egy-két szabad órám, amikor ittlétem alatt először igazán rosszul éreztem magam. Az egész napos tehetetlenség, a folyamatos túlzott alkalmazkodás, és kicsit a kihasználtság érzése lett úrrá rajtam attól, hogy intenzíven napi tizenórát voltam velük pihenés nálkül az elmúlt héten. Erőtlen voltam, egyedül voltam és nem tudtam és akartam mit kezdeni magammal.

A gyerekek ördögien rosszak és fegyelmezhetetlenek voltak, Lucy lebetegedett másnapra, Joel meg nagyon meg volt sértőve, hogy egyedül neki kellett Challengersbe mennie. Ismét podukálták a teljes kiakasztási palettát, midezt Rosie előtt, aki szintén megéri a pénzét, vagány csínytevő ő is, tuti, meg az anyukája, Fran előtt, aki majdnem olyan keveset keres, mint én, csak számlát is kell fizetnie és etetnie magukat, mindezt egy válás közepén úgy, hogy a volt fárje még velük lakik és gyakran eleszi előlük a kaját. Remek lehet. Ezért kényeztette kedden Sally annyira Rosiet és ezért megyünk majd együtt nyaralni, hogy kicsit kirángassa a kétségbeesett szinte munkanálküli állapotból Frant.

Augusztus 14. Szerda Egész napos hadakozás

Egész nap enyémek voltak a gyerekek, és folyton hadakoztak valamin. Éreztem, hogy én sem az engedékeny, trükkös napomat élem, de a folytonos ellentmondás rettentően lefárasztott. Tudtam, hogy változtatnom kell a dolgokon, é újra megkedveltetni magam velük, hogy hallgassanak rám, de mindezt a konyhát beborító festés, a folytonos verekedés és a lövöldözés, az egymással és velem való ellenkezés eléggé megnehezítette. Pedig lehet csak kellett volna hagynom őket egész nap filmet nézni, de nem tudtam megtenni. A szigor nem hatott, az engedékenységtől viszont még rosszabb lett. Kellett volna valami korszakalkotó ötlet, de az idő nem volt elég jó, társasozni nem akartak. A kázműveskedés 10 percre lekötötte őket, de 1 órányi takarítandó dolgot okozott és utána csak romboltak. Aztán tea-nál, ami a vacsi mintha megnyomtak volna rajtuk egy gombot menyugodtak, és hazaért Sally.

Augusztus 15. Csütörtök- a nagy találkozások napja

Reggel úgy döntöttem, hogy az elpusztíthatatlan szeretetteljesség taktikáját alkalmazom, ami ugyan megingatta a folytonos ellenkezést és rezisztenciát, de nem oldotta fel, de én sem adtam fel, elmentek Challengersbe, és mikor visszajöttek folytattam. A megengedett mesenézés és a vacsi ismét lenyugtatta őket, megint egészen emberien tudtunk létezni egymás mellett.

Találkoztam az Annie által ajánlott másik au-pairrel, Bettivel is, mikor a gyerekek elmentek délelőtt. Egész jó volt, egy barátnője, Emőke is ott volt. Lazák. Mondták, hogy mindenkinek vannak problémái a fogadó családjával, de én is kicsit megkönnyebbültem, hogy elmondhatta a sajátjaimat, a gyerekek által okozott erőtlejes kiábrándultságom kicsit enyhült ezáltal, jól esett kibeszélni, még ha a leírt viselkedésproblémákon ők is nagyot néztek. Sok hasznosat megtanultam a munkakeresésről, az angol külföldi működésekről, és belecsöppentem egy igazi csajos, rági barátságos beszélgetésbe, ahol ugyan mindenkinek megvolt a maga problémája, mégis felszabadultak voltak és lazák. Ebédelni is elkísértem őket, de én nem ettem, nagyon fáradtnak és lehangoltnak éreztem magam, még mindig nem jöttem ki a torokfájós nyavajámból :S ráadásul kezdett zavarni a couchsurfinges dolog is, amit úgy éreztem kiszerveztek alólam. Persze aztán hazafelé biciklizvén megfordult a fejemben, hogy megnézem a másik charity shopot, amit Stewe mondott, ahol nem találtam semmit, viszont a másikból vettem egy eléggé nagyon csinos ruhát, amit akár esküvőre is simán felvehetek. Úgy éreztem megérdemlem, de mire hazaértem kopogott a szemem, gyorsan benyomtam egy szendvicset, mielőtt megjöttek volna a gyerekek.

A couchsurfinges meeting, amihez nem tudtam eldönteni van-e kedvem igazán, de végül meggyőztem magam, hogy van. Kicsit zavart, hogy amint leszerveztem a helyet és időt, egyszercsak írt egy csaj, hogy nem jön, de más se jöjjön, mert a Key Stonesban pie night van, menjen az egyetlen komoly találkozási jelentkező is inkább vele enni, aki viszont egészen normálisan probálta elintézni a dolgot, én pedig engedtem, mert végülis a találkozó volt a lényeg, de az a csaj nem is lett a kedvencem. Miss szabados élet, akinek most nincs hol laknia, így "casual couchsurfingel" két srác kisszobájában egy ideje, bár kétlem, hogy ezt felebaráti szeretetből biztosítanák számára... de a nagy társaságból őt leszámítva szupe este volt.

Amikor megérkeztek keresztülmentem a helyen, a Challengerses segítők is ott pitéztek, és egy viszonylag felfigyelő lánytól megkéredztem couchsurfingről vannak-e, legalábbi megpróbáltam, mert 3x-i ismétlésre sem értették, ebből úgy gondoltam nem. Vér ciki volt, ígxy ahogy bementem hátul a helyre ki is mentem elöl, majd rávettem magam 10 perc sarki várakozás után, hogy visszamenjek, rendeljek, és írjak egy sms-t, hogy hol ülök az egyetlen embernek, Ibadnak, akinek tudtam a számát, aki próbálta elrendezni, hogy mindenki egyszerre egy helyen legyen. Nem jutottam el eddig, mert ahogy álltam a sorban egyszercsak megszólított egy asszonyos nő, hogy couchsurfinges meetingre jöttem-e, és nagyon megörültem neki. Elkezdtünk beszélgetni, és amint megkérdezte honnan vagyok egyszercsak váltott magyarra, hogy akkor beszélhetünk magyarul is :D Nagyon vicces volt, hogy angolul próbálkoztunk. Kedves volt, 38 éves, a 6 éves fiával él itt, akire mikor ő hülye beosztásban dolgozik Ibad vigyáz, akit egy a volt párjával közös barbeque-n ismert meg. Édekes összeköttetések :) Aztán csatlakozott egy angol srác egy olivia nevű lánnyal, akik mindenkit próbáltak beazonosítani, összekötni a szálakat, régi guildford-i couchsurfingesek lévén. Ők az AirB&B-t használják, ami lényegében egy lakáskulcsátadós, fizetős weboldal, kiküszöbölve, vagy tompítva a couchsurfing ingyenessége miatti ki mikor hol jelenik meg, megjelenik-e vizonytalanságát, amit szerencsére én még nem tapasztaltam. A furcsa szabados lány által hozott társaság is bekapcsolódott olykor a társalgásba, ők főként a csaj szállásadói és picit sznob angol barátai voltak, akikkel elég nehezen tudtam kommunikálni. Ibad volt a csapat lelke, aki ismert mindenkit és rengeteget beszélt. Az este plusz dolga volt, hogy Edina, a magyar nő a masszázs mellett reikit is tanult, ezt kezdtük tesztelni, majd Olivia és Mike felajánlották, hogy hazavisznek biciklistől, úgy is tudják hol lakom, mert egy korábbi beszélgetésből kiderítettük, hogy ismerik Ágit, aki még Annie előtt volt au-apir az én családomnál. Elég mókás.:) Szóval még fuvarom is volt. Helyesek ezek az emberek, és nagyopn jól esett a nyitottságuk anélkül, hogy a korai hazamenetelem megakadályozná őket abban, hogy elhívjanak helyekre, esetleg megkedveljenek, habár ici-picit éreztem, mint ahogy ez sajnos részemről is megvan. Igazán nem tudom mit is szeretnék. A múltkori pincérsrác, a teljes lemondással és a cukiság iránti hirtelen rajongással és az új kecsegtető társaság, ahova tudom, hogy beépülhetnék és tényleg jól érezném magam, de mégsem merem, nehogy nehéz legyen elengedni őket... ők is úgy hívtak el egy vasárnapi piknikre, hogy ha épp ráérek, hátha még találkozunk, de tervben volt Slisbury a hétvégére, amire először is nem válaszoltak couchsurfingen a biokertes emberkék, akiknek írtam, majd rájöttem, hogy az ingyenjegyem 2 személyre szól, elsőosztályra, de egy napra. A péntekemet ennek megfelelően azon szenvedve töltöttem, hogy szerezzek magam mellé még egy főt, aki szeretne körülnézni ingyen vonatjeggyel valamerre, ahova elég a vonatjegy szombaton vagy kedden. Ami a durva, hogy kérdeztem 3 embert, és egy sem harapott rá. Nem is értem, hol a jó kis magyar ingyenélő mentalitás? :P Jó, ez picit gonosz volt, de jó lehetőség lenne, mégsem élnek vele, nekem meg így lehet egyedül kell mennem.

Augusztus 16. Péntek

Pénteken Sally dolgozott, de 11-től, viszont elfelejtettem mikor kell kezdenem reggel, így felkeltem 8-kor, amjd 9-kor, mikor Sally előkerült mondta, hogy Joelnek kéne ebédet pakolnom, meg vigyázni Lucyra, míg ő elviszi Joelt, majd 1 óra szünetem vol, aztán Lucyval voltam 4-ig. Sally azt mondta legyen nyugis a nap, hagyjam Lucyt filmet nézni egész nap, és ha van tőle időm takarítsak. Így is tettem, miután kihasználtam az egy óra szabadomat arra, hogy lkezdjek a szakdogámhoz olvasni nagyon tevékenynek éreztem magam, így összeapakoltam a csellengő játékokat és összepakoltam mindenhol, meg felporszívóztam az egész házat, ami után egészen pedánsan nézett ki minden.:) Sally nagyon örült, én büszke voltam magamra, Lucy sokat filmezett, egyet én is megnéztem vele, szóval végül mindneki elégedett volt.

Az estét couchsurfingezéssel töltöttem, kerestem hostokat, akik fogadnak Glasgowban és ahonnan el tudok indulni a reptérre Edinburgh-ból. A nagy keresgélés alatt olvastam egy csomó érdekes profilt, írtam felkéréseket, de nem igazán reméltem semmit, nem tudtam hogyan töltsem ki az időt, mit kezdjek a nagy csomagommal. Így a felkérések és a vacsi után, mikor újranéztem a repjegy árakat, és láttam, hogy háromszorosa a londoninak győzött a józan ész, és elhatároztam, hogy kihagyom Skóciát, még ha jó lehetőségnek is tűnik, mert vonyolult, és nem lehet mindent egyszerre. Örültem, hogy vége elhatároztam.

Augusztus 17. Szombat

Sally reggeli után elhívott, hogy menjek velük valami szuper erdős, játszóteres közeli helyre, így miután összeszedtem amgam nem indultam el a közeli nemzeti park szerűségbe. Aztán a szuper helyre sem mentünk, mert a gyerekek nem ették meg az ebédjüket, rosszalkodtak, és elkezdett esni az eső. Viva la kockulás egész nap. Valamiért annyira nem is bánom.

Helyette a Sally által küldött kocsimegosztós oldalakat kezdtem bújni, ki hova megy a szabad napjaimon. Persze nem jártam nagy sikerrel. De lefoglaltuk a repjegyet. Körülményes volt. Mikor eldöntöttük nagy nehezen melyik legyen megbeszéltük, hogy megvárom anyuék válaszát ki tudnak-e elém jönni, akkor írok a wizzaires csajnak, hogy foglaljon nekem olcsóbban, aztán lefoglaljuk a buszjegyet a reptérre. Az első lépcsőnél megakadtunk, így megkértem Évit, aki online volt facebookon,  hívjon fel vkit a családból. Nem ért el senkit, de felajánlotta, hogy ha ők nem is, de majd akkor ő kijön elém, ami annyira hihetetlenül jól esett, főleg, hogy tudom, hogy nem gyakorlott, el kell kérnie a kocsit... stb. Nagyon megörültem neki.:) De persze ki tudnak jönni, ahogy az sejthető volt. <3

Nem lehet mindent egyszerre, muszáj megtanulnom! Elkezdem itt az utazással azt, amit otthon a munkákkal és tanulással csinálok, halmozom őket, mert látom bennük a lehetőséget addig, míg túl sok nem kezd lenni. Tegnap este elkezdtem keresgélni couchsurfingen szállást Skóciába, de egészen lehetetlennek tűnt, hogy írtam Glasgowba meg Edinburgh-ba, hogy tudnának-e szállást adni, majd rájöttem, hogy ez így elég hézagos, nagy cuccos és egyebek, ráadásul 3x annyi lenne onnan a repjegy, kisebb csomagot vihetek, mi van ha valami van a szállással vagy a repjeggyel, Sally erre csak annyit mondott, hogy előjött a józan gondolkodásom, de azért bánom, hogy lemondtam. Ma reggel lefoglaltuk a vissza repjegyet a wizzaires lánynak küldött maillel, majd válaszolt a két magyar, akiknek (többek között) írtam. A nő visszaírta a lehetőségeket, hogy elfoglalt, sokan megfordulnak ott, de szívesen lát, a srác, aki meg edinburgh-i megírta a számát. Ezek szerint meghatotta őket a magyar levél. Szóval szállásom lett volna, és Sallyvel találtunk autmegosztós honlapon 40fontért fuvart Skóciába, bár eléggé odébbra, mint ahova mennék. Nade sebaj, mert ezen az oldalon találtam szeptember 3.-ra mást is, akivel olcsón elmehetnénk Oxfordba Györgyivel. Csak annyira felspanolt, hogy megláttam ismét a kihagyott lehetőséget, és válaszoltak, és kedvesek... annyira jól esett előző este a szállásokat, adatlapokat és az emberek sokszínűségét nézegetni. Azt hiszem ez a couchsurfing is megmarad a jó kis feltöltő, de őrült és skót szokásaim egyikének a stoppolás mellett. Annyira jófej embereket lehet megismerni, jókat beszélgetni... szuper.:) És ezzel, hogy leírtam kicsit túl is lendültem a fejem falba veregetésén. De azért nem fog jól esni, hogy megírjam, hogy nagyon kedvesek, de mégis lemondanám...

Az emberek azt hiszik cuki vagyok... pedig ha tudnák, hogy nem is annyira... már a harmadik ember kérdezi meg, hogy szeretnék-e vele egy szobában lakni ősztől a szakkoliban. Nagyon hízelgő a dolog, de szerintem jól kijövünk Virággal, és elvagyok a szobában, így nem költözöm, csak nehogy aztán sok szék közül a pad alá essek, ha Virág is kiköltözik. Elvileg marad, de csak míg talál egy jobb lehetőséget.

Este fis&chipst vacsoráztunk, egyenesen a boltból ;)

Augusztus 12. Hétfő

Aznap jöttek megint Joel osztálytársai játszani a kertbe. 8-tól 12-ig összekészítettük a gyerekeket és gyorsan próbáltunk kitakarítani. A szombati nagy dobozolós hajrám meg a hétfői hirtelen gyors, de alapos rendet törekvésem olyan jól sikrült, hogy ilyen rendet még nem is láttam érkezésem óta, egészen szofisztikált kinézetet nyert így a ház. (Mindezek mellett továbbra is tartom, hogy rettentően örülök, hogy egy élhető, kupisan otthonos házikóban lakom, nem egy kínosan rendesben). Mikor az első anyuka jött még épp porszívóztam, most esett túl a porszívó az első zsákcseréjén életében, a zsák úgy meg volt telve, hogy tömör, mozdíthatatlan volt benne a por :D...

A gyerekek örültek, hogy együtt játszhattak, és Sallynek is sokat jelent,hogy össze tudja kovácsolni az osztályt meg az anyukákat, lett egy egészen jó kis közösségük :). És mivel az idő nem volt a legjobb kinti-benti parti volt, de azt hiszem mindenki lazasága mellett én voltam a leginkább gyerekszámolós, olykor feszülten figyelős. Aztán ebéd után mikor rákérdeztem meddig kellett Sally elengedett.

Gyorsan összekaptam magam és a Cedriccel aznap lesmsezettek alapján fél3-kor találkoztunk a Weatherspoons nevű híres-neves, fiatalok szórakozóhelyeként ismert kocsmában. Legalábbis találkztunk volna, ha nem tévedek el :D hihetetlen béna vagyok, hogy ezzel a nyamvadék térképpel mindig eltévedek... bár lehet az utcák megváltozott nevének és kihagyott ismertető pontjaival van összefüggésben, node akkor is. Pedig egészen esélyes voltam az időben érkezésre. Aztán mikor lelakatoltam a biciklit nem voltam biztos abban jó helyen vagyok-e, így kétszer elmentem az ablak előtt, amit Cedric valószínűleg az ablak túloldaláról kísért figyelemmel odabentről :D:D Ez mennyire Nóris... és csak hogy fokozzam nagy nehezen történő megérkezésemet a folytatás is hasonló. Leültem, megkérdeztem mit ajánl, erre kiderült, hogy nem iszik, és már amúgy is rendelt, szóval egyedül mentem a pulthoz, ahol elbeszélgettem a pultos sráccal, és azt hiszem kb. 3 perc alatt sikerült teljesen az ujja köré csavarnia, fél nappal később pedig felimsmertem milyen durván flörtölt velem. Azt hiszem reménytelen vagyok. Ez vajon tanulható, hogy ne legyek ennyire nyünyő???? Viszonylag magas, zilált barna haj, kék szemek, dél-afrikából jött 6 hónapja, de fehér és karácsony felé lehet megy a családjával Pestre... és itt jönnek a képbe az elszalasztott lehetősgeim egészen pontosan az előtt a mozzanat előtt, mikor majdnem magamra öntöttem a sört, mindnesetre kicsit ki zavaromban. ÁÁÁÁÁ Kérdezte mikor érkeztem, mivel foglalkozom és voltam-e már a helyen, de hogy majd akkor még biztos jövök. Hát valóban, ezek után... :D Csak pár percet beszélgettünk, de azt éreztem inkább maradnék vele beszélgetni, mint a fekete francia videojáték designer kocka sráccal, aki nagyon cuki volt, de reménytelenül kocka és kicsit túl francia. Ez volt élete első couchsurfinges élménye, egy hete regisztrált az oldalra egy barátja biztatására, és gondolta miért ne találkozzunk. Szabadidejében historical fencing-et  (történelmi vívás, vagy hasonló) csinál, amivel utazik és közösségben van, és streetfotós, így az egy (részéről kóla, részemről a srác által ajánlott ale) ital után elmentünk sétálni, ahol én kaptam ötleteket, merre menjek majd sétálni a városban (olyan részeken jártam, ahol előtte még nem), ő meg egy kis zavaró tényezőt a fényképezéshez. Ráadásul habár én teljesen jól elvoltam a sétával és a fényképezésével ő nem tartotta magát elég érdekesnek, de megbeszéltük, hogy ha visszajött a következő hétvégén a küzdősportos találkozójáról majd keressük egymást. Nem biztos, nekem kéne smst írnom, de nem tudom mikor jön vissza, meg én már nem is nagyon leszek, mert a hétvégék már a családi nyaralásé. Így leírva viszont mégis olyan ez az egész, mint egy nem randi randi. Mindenesetre egy történés, amivel több volt az itteni tartózkodásom.:) 7-re már itthon is voltam, magam ostorozva, hogy miért voltam nyünyő és elkezdve ismét éezni az otthoni ezt is azt is akarok csinálni sajtkukac érzést érezvén, hogy fogy az időm.

Kevesebb időre több tennivaló, mégis fogyó lelkesedés, és a visszaút nyomása. A mit érdemes és mit nem kialakítani, míg itt vagyok kérdése egyre jobban rág a fejemben, hiszen muszáj ismerkdenem, hogy ne itthon üljek, de nem merek nagyon ismerkedni, nehogy aztán hiányozzanak az emberek. Tiszta kicsavart érvek és ellenérvek, igaz? Meg persze jó kifogás is.

Vajon most működök takarékon? Vagy most élek igazán, túlterheltség nélkül?

A pénteki farmozás jól sikerült. A reggel egy kisebb családi indulási idegbaj volt reggeli vasalással és nagy hisztikkel, így mindenki jócskán kifáradt már mire elindultunk. 2,5-3 órát autóztunk, hogy odajussunk Essexbe, Brain Tree és Shalford közé a farmra, közben beszélgettünk Sallyvel, főként az angol és a magyar különbségekről. Kérdezte, hogy otthon nehezebb-e az élet, vagykönnyebbnek látom-e az itteni dolgokat, és mint később kiderült, miközben én beszéltem ő csak csodálkozott honnan ismerem azokat a szabakat, amiket mondok politikával és gazdasággal kapcsolatban. Pedig annyira nem volt nagyszabású beszámoló. Neki merőben meglepő volt az, hogy az autók nálunk olyan drágák, amilyenek, valamint az is, hogy a gyerekek oktatásáért az állam fizet legtöbb esetben, és nem a szülő vállalja a neveltetés költségeinek oroszlán részét. Emesével mindezek ellenére pont azt beszéltük mennyire sok itt a gyerek, mennyire gyerekközpontúak és gyerektudatosak az emberek a magyar viszonylathoz képest. Én azt mondtam talán azért, mert itt úgy érzik az emberek megengedhetik maguknak, hogy nincs az a fajta létbizonytalanság bennük, mint ami nálunk uralkodik mostanság. Egyszerűen derűsebben látják a világot, mint mi. Bár azért hozzáteszem itt még a toitoi wc-ben is kézfertőtlenítő és öblítéses fertőtlenítős rendszer van.

Az odaút végén felvettük Sally apukáját is a vasútállomáson, ami előtt Sally figyelmeztetett, hogy igazi gyűjtögető csodabogár az apukája, akinek ugyan még nem voltak a házában, de valószínűleg majd be kell tolni az ajtót, mert mindent felvásárol a charity shopokból, aminek azt gondolja később értéke lesz, fürdik, de nem igazán mos, ezért kicsit büdös, és korábban alkoholproblémái is voltak, amit alátámasztott az a megjegyzés, mikor megérkeztünk a találkozóul kijelölt pubba, hogy jó lesz, ha a másik lányáék sietnek az érkezéssel, mert még a végén berúg, mire odaérnek. Visszafogta magát, 2 sörnél megállt.

Tulajdonképpen az út célja Sally húgának, Katherine-nek a szülinapi meglepetése volt, vagyis az, hogy a család elkísérje a bakancslistájára, vagyis az 50 éves kora előtt (bukta, mert most 51) megvalósítandó listájára a tehénfejést, amihez a barátja keresett neki egy erre megfelelő tanyát, az aznapi útjuk célját pedig csak a kocsmába való  érkezésükkor mesélte el neki. A farm nagyon barátságos volt, családi vállalkozás, akik nyaranta nagyon jól kereshetnek azzal, hogy van egy vicces ripacs a családban, aki elszórakoztatja a népet. 3 órán át tartanak nyitva naponta, de 4-500 fontot keresnek is vele. Lehetett kiscsibét fogni, bárányt és kecskét etetni cumisüvegből és zoocsemegével, lehetett csirkét fogni, csodálni a kecskék fejését, a malacok dagonyázását, voltak szamarak, lámák, kakasok és tyúkok, volt póni fogat a gyerkeknek plusz pénzért, megnézhettük ahogy megnyír egy birkát, ki lehetett próbálni a tehénfejést és megnázni, milyen gyorsan issza a boci a tejet, mindezt azzal társítva, hogy mennyit kapnak a gyapjúért, mire használják, hogy a bociknak nincs fölül foga és hasonló elejtett infokkal, szóviccekkel és nagyon show szerű, ámde tényleg hasznosítható informácókat tartalmazó előadással. Mindig volt valami mozgás, valami kipróbálnivaló, szórakoztatták a gyerekeket és a felnőtteket is, miközben voltak akik csinálták a napi teendőiket a farmon. Összességében élveztem, meg jó volt megimserni Sally családját. A húga is hozzá hasonló, elég humoros és szókimondó család szerencsémre.

A visszaút mindezekkel szemben egy katasztrófa volt. Nehezen akartak eljönni az ikrek, de mindketten hulla fáradtak voltak. Sally megkérte a húgát, hogy az apukáját most vállalják be ők (szereti, de azért elég nehezen viseli), amikor is a az autó kiírta, hogy 0 mérföldre elég a benzin. Veszettül elkezdtünk keresni egy benzinkutat, miközben a gyerekek mindenfélét akartak hátul. Már nagyon akadozott a kocsi, és lövésünk sem volt hol vagyunk és hol egy benzinkút, mikor egy szerencsás körforgalomból való kihajtásnál megláttunk egyet. Sally tankolt, én meg addig bementem megnézni van-e KitKat csoki, mert Joel azt szeretett volna, de a kocsiban lévő teljesen megolvadt. Volt ezer féle. Sally mondta nekik, hogy választhatnak bármit, aztán végül ő választott helyettük 1-1 KitKatet, amitől kiborultak, őgy kellett Joelt rugdosódás és ütögetés közben visszatuszkolni a kocsiba, majd elkezdett üvölteni, hogy ő csokit akar, sírt, toporzékolt az ülésben, fejhangon visított, mindent kipróbált, amit el lehetett képzelni. És ebben a legdurvább az volt, hogy ott volt a csoki szinte mellette, és mgkaphatta volna mindezek nélkül. Én kivártam volna, de pár km után Sally megállt az autóval, hátrament és csendre intette, de amint visszaült Joel újrakezdte, így végül odaadta neki a csokit. Felevett mindent, amit talált, megevett 3 zacskó csipszet is, nagyon éhes lehetett, de a hisztit nehezen hagyta abba. Aztán megnézegették a fülbevalóm, meg az órám, de mikor a 2 körben volt az óra Joelnél és elkezdett azzal fenyegetőzni, hogy a dugó közepén kihajítja az autópályán a lehúzott ablakon, na ott kicsit beelegeltem. Aztán jött, hogy nekik pisilni kell. Rettnetesen fáradtak voltak és nagyon hisztisek, próbálkoztak mindennel, amivel csak tudtak, a végén már az üveget rágcsálták csak azért, mert Sally kérte őket, hogy ne tegyék. Mire visszaértünk teljesen elfáradtam. A gyerekek egy kis trambulinozás után mentek az ágyba, nekünk meg összedobott Sally egy gyors sültkrumplis kolbászos vacsit, ami után ő elkezdte keresgélni a nyaralásunk helyszínét, én pedig megmutattam Stewenek az eddigi itteni képeimet, meg a nottingham-ieket is. Örült neki, szerintem szívesen nézte végig velem, még ha mind fáradtak voltunk is. Aztán picit még segítettem keresgélni Sallynek, majd mind mentünk aludni.

Augusztus 10. szombat

A szombat sorozatos dominódőlésnek érződött. Sokáig aludtam, nagyon jól esett, aztán kicsit összekaptam magam és Sally már haza is ért, és megkérdezte tényleg segítenék-e neki összerámolni a gyerekjátékokat, ahogy mondtam. Ugyan szakdogázni akartam és erőtlennek éreztem magam, de mondtam, hogy tényleg. Általában szeretem az ilyesmit, már Ildinek is szívesen segítettem, de itt pláne az volt, hogy én rámoltam, szortíroztam és rendszereztem, míg Sally valami teljesen más dologgal volt elfoglalva. A végén büszke voltam magamra, hogy összerámoltam és selejteztem azt, amit ők valószínűleg már fél éve akarnak megtenni legalább, de ez persze estig tartott, míg a gyerekek szét nem rámoltak mindent ismét. Legalább az alap megvan a visszapakoláshoz. A szendvics ebédnél megmutatta Sally milyen kacsalábon forgó palotát foglalt a nyaralásra, majd mentünk a gyerekek előadására, amit még egy bedobandó levél miatt le is késtünk, de legalább láttam a Challengerst, ahova a gyerekek járnak heti 2-3 alkalommal, ahogy ma is. 3 terem, 1 előadásokhoz, egy nagymozgásos szivacsjátékos és egy szőnyeges rajzolós. A segítők mind fiatalok, többnyire gimnazistának néztek ki, a hangulat nagyon jó volt, vidám és felszabadult, és mindenféle fogyatkos gyerekek játszottak együtt, egyéni segítőkkkel. Tetszett, de azt hiszem idősebb vagyok, mint az a korosztály, eddig sajnáltam kicsit, hogy nem önkénteskedek ott, vagy valami, míg itt vagyok, de tulajdonképpen nem kell nekem mindent 100ezer százalákosan jobban kihasználni, mint amennyi az időbe és a térbe belefér.

Délután pitét sütöttünk Sallyvel, amihez nagyon nem volt kedvem, de megkérdeztem segítsek-e, és mondta, hogy csak ha van kedvem, ezután viszont ciki lett volna azt mondani, hogy igazából nincs, úgyhogy segítettem, jó részét én csináltam, és még törölgettem is mosogatás után, aminek igazán nem láttam értelmét. Azt hiszem most nekem kezd kicsit sok lenni a családozás.

Szuper vagyok, írtam Couch surfingre, hogy lenne-e kedve valakinek sörözni egyet szombaton v jövő héten, erre visszírt egy srác, hogy neki lenne, de csak 9 fele ér vissza Guildfordba, én meg vagy fél órát totojáztam azon, hogy megírjak egy smst, hogy mi lenne, ha (mivel írta, hogy jövő héten is sok a szabadideje) hétfőn találkoznánk, mert még csinálom a dolgom. Megírtam, elküldtem, erre rögtön válaszolt is negyed 10-kor, hogy rendben, még úgysem ért haza. És ezen ültem ennyit, mint ahogy egész nap azon, hogy felhívjam Kittit, hogy mikor vigyem vissza a pulcsiját, ha nem tegnap (azt mondta nem is kéri vissza, de gondoltam azért csak visszaadom, viszont tegnap, mikorra ígértem magam nem értünk vissza a farmról, de egész nap sejtettem már, hogy nem fogunk... és kiderült, hogy neki sem lett volna a legjobb, ha akkor megyek). Épp írtam facbookon, hogy ez lesz a következő évi fogadalmam, hogy nem totojázok annyit fölöslegesen, és megtanulok gyorsabban dönteni, de azt hiszem ezzel nem kell a jövő évig várnom. Íme, a remek tréning időpont erre.

Ami az utazásokat illeti kiderült, hogy jó, hogy nem mentem Derbyshire-be, mert Sally barátnőjének vissza kellett autóznia valakihez hirtelen a kórházba, amit viszont kevésbé viseltem sportosan, hogy Györgyi lemondta az Oxfordot, mert dolgozik. Mindezt azután, hogy mikor én hittem, hogy nem tudok menni azt modta ő akkor is megy, most meg azt írta megveszi a jegyeket, meg elintéz mindent, ehelyett itt az sms, meg a triplázódott jegyárak. Remek. Sebaj, megyek pitét enni és családi banzájozni holnap, biztos jó lesz.

És akkor a bizonyos holnap...

Augusztus 11. vasárnap, Folkstone, családi banzáj

Tényleg volt vagy 11 óra, mire elindultunk, nehéz volt felpakolni az egész családot, megírni a kártyákat, mindenkinek összekészülni. Örültem, hogy meghívtak, jól esett, hogy amint Sally megtudta, hogy nem megyek Oxfordba hívta is a húgát, hogy ugye pénteken hívott engem is. Úgy tűnt, a többieket nem ismerte a család személyesen, mondjuk még nekem is az állítólagos jó angolommal voltak kieső beszélgetésrészletek, főleg mikor kettőre próbáltam meg egyszerre odafigyelni :D. Az autóút elég hosszú volt, pláne mikor a gyerekek szinkronvisítottak két oldalról a fülembe (kicsit Fruzsi kiskori edényrezonáltató hangjára emlékeztetett a pillanat:D). Mi érkeztünk elsőnek, majd Sally apukája és öccséék az anyukájával. Nagyon humoros család, bírom őket. Ott is megvan a jöttünk, láttunk, megyünk is, mert sok a vasalnivaló család rész, akik komoly 3 órát eltöltöttek társaságunkban, és mire Stewe-vel, a gyerekekkel és Katherine-nel a szülinapos házigazdával visszaértünk a sétánkból már el is mentek. Őszintén szólva sokkal otthonosabban éreztem magam utána, mert csak a pénteki csapat maradt. Nem tudom, hogy a több hely, vagy az ismerősebb arcok, de kevésbé éreztem magam feszélyezve. Bár az is lehet, hogy csak nem éreztem magam fenyegetve Sally mesteri kerítőnői készségeitől, mert az öccsének van egy 22 éves Christopher nevű fia, akivel ha nem azt üzenem teljes (test)beszédemmel, hogy nem, meg ne próbáld, kb rá se néztem szegényre, tuti Sally megpróbál összeboronálni vele.

Az ebéd nagyon sokféle svédasztalos dologból állt, és úgy teleettem magam, hogy a végén már szenvedtem az utolsó falatokkal, pedig mindenből nagyon picit vettem csak. Finom volt minden, a legviccesebb az volt, hogy Kate készített egy különleges répapürét is, amiről megmondta, hogy a lányoknak ízleni fog, a fiúknak nem, és Chris rögtön rávágta a kérdésre, hogy nem mondja, hogy nagyon rossz, majd kibukott belőle, hogy olyan íze van, mint az after shavenek. És valóban erőteljes, bár szerintem inkább rózsás, kölnis íze volt. És ezután jött a desszert, a jó kis magyar recept alapján előző nap kiszenvedett tömény, nehéz almáspite és Sally anyukájának csokis cheesecake-je, ami sokkal jobban ízlett, de mivel könnyebb volt, azt hagytam a végére. Sok szusszal, de legyűrtem mindent, úgy éreztem mozdulni sem tudok. A pitét már csak kötelességből is meg kellett ennem, a másik meg szimplán nagyon finom volt, de azt hiszem azzal, hogy azt hagytam a végére nem szereztem Sally anyukájánál jó pontot, kényesek az ilyesmire. És mikor már azt hittem tényleg túl vagyok a fogásokon jöttek a sajtok. Izi és Péter valószínű ennél a pontnál kezd el fejvesztve sikítozni, de azt már tényleg nem bírtam. Csak ültem, és néztem, ahogy eszik a különböző sajtokat némi rettenetesen mű szőlő és pirítós kíséretében.

Sétálni is elmentünk, hogy ne csak az erkélyről lássam a tenger messzi kékségét, de így még kínzóbb volt, hogy egy part oldalban sétáltunk fent a sétányon, max. 50m-re voltunk a parttól, de nem mentünk le, mert nem volt túl meleg. Nézni szabad, de megfogni... ráadásul Lucy előreszaladt úgy, hogy szem elől vesztettük, így mind halálra rémültünk, végül Stewe talált rá Joel segítségével. A séta végpontjánál beleütköztünk egy kis szaletlibe, ahol épp komolyzenei koncert volt. Állítólag valami szuper banda is akart ott játszani, de valami régi törvény szerint az ilyen helyeken csak komolyzenei koncertek lehetnek. Érthetetlen. Megkérdezte Stewe, hogy szeretnék-e én is fagyit, mikor a gyerekek kaptak, és nekem ez volt az utolsó döfés, a sajtok még csak hagyján, de a fagyi! Nem ment. Mikor visszaértem is megkérdezték, és kétségbeesve tiltakoztam, hogy még gondolni sem bírtam rá, aznap mást már nem is ettem, pedig este még elfért volna egy csipsz vagy egy alma... de nem akartam este éhenkórásznak tűnni.

Kate most volt 51, és nincsen gyerekük Mickkel, akivel 5 éve vannak együtt, pedig szerintem jó szülők lennének, szerintem ők is eléggé sajnálják. Elgondolkodtató én mit tennék hasonló helyzetben, Sallyéknek is úgy lettek az ikrek, hogy választottak egy petedonort, és ő szülte meg őket,de mégis azért genetikailag így Stewehez több közük van. Ismét az anyaság mibenlétének kérdését feszegeti és az egyéb etikai és genetikai határokat. Egyik este pont arról beszéltek, hogy Sally szeretné elmondani nekik, ha 18évesek lesznek, hogy tudják, de Stewe úgy gondolta ez semmin nem fog változtatni. Sally ebben nem biztos. Én úgy gondolom eleinte fog változtatni, sok kérdést fog felvetni, de remélhetőleg lesznek olyan érettek, hogy feldolgozzák, és a helyén értékeljék a dolgokat.

Mikor köszöntünk el megköszöntem a vendéglátást és úgy láttam Kate örült, hogy ott voltam, nem zavartam, meg Sally apukája is mondta, hogy sajnálták, mikor azt hitték nem fogok jönni. Nem tudom miért van bennem ilyen ragaszkodás és kutyahűség mindenkivel szemben, de ez már-már kóros. Mármint hogy ennyire jól esik, hogy befogadnak, mikor igazából lehetnének saját dolgaim is. Bár ezen a héten, mikor már az x. programom dőlt dugába kicsit hopeless-nek éreztem magam. Összességében jó nap volt az evéssel, partozással, kis beszélgetéssel, még ha az út hosszú és a péntek és szombat után fárasztó is volt.

Ez a hét főként a szervezkedésről szólt, az útvonalak és úticélok megszervezéséről, a kutakodásról és tájékozódásról. Kicsit úgy érzem nem csináltam semmit.

Hétfőn Sally játszóházba ment Joel osztálytársaival, akiket meghívott magukhoz a kertbe játszani, de a lehetséges eső miatt a játszóházat jobbnak látta. Mivel ott az anyukák beszélgettek, a gyerekek meg játszottak engem otthonhagyott a vasalnivalóval, aminek őszintén szólva a torokfájás és a kínzó izomláz miatt eléggé örültem. Negyed 2-ig vasaltam mikor is hazaértek, hogy nincs eső, viszont áram sem a játszóházban, így inkább hazahozta a gyrekeket. Kicsit még ugráltam körülöttük, összeszedtem magam és találkoztam Györgyivel, viszont amire nem vagyok büszke, hogy nem sikerült megtalálnom a megfelelő utcát, csak második próbálkozásra. Upsz. Így majd egy óra késéssel futottam be hozzájuk. Kicsit dumáltunk, majd felmentünk az egyetemhez és megmutatta a Katedrálist, miközben beszélgettünk. Jó volt, aztán le is szerveztük, hogy mivel szabad a vasárnapja elmegyünk megnézni együtt Oxfordot, majd hazabicikliztem az akkor már zuhogó esőbe a fájós mindenemmel mintegy dupla idő alatt a számolthoz képest, mégis boldogan attól, hogy lett útitársam.

Kedd a szabadnapom volt, amin úgy döntöttem nem megyek sehova, hanem alszom és szakdogázom. Az első sikerült is... aztán mivel jó idő volt elmentem megnézni a charity shopot és vettem egy esőkabátot elkerülendő az előző napi bőrig ázást és megnéztem a játszóteret, ahova másnap mentem a gyerekekkel, felmérendő a távolságot, végül találtam egy kellemes parkot, és leültem olvasni, mikor jött az sms Sallytől, hogy ott vacsizom-e, és hogy Stewe elvitte a szobámból a rádiót ebédidőben, mert kellett az egyik vásárlónak (mondanom sem kell abban a pár órában, mikor a ruháim szét voltak teregetve az ágy karfáján alsóneműstől, nevermind), így hazakerekeztem és válaszoltam szóban.

Délután beszélgettünk Sallyvel meg skypeoltam anyával és próbáltam megtervezni az utaimat, ami nehéznek bizonyult, mivel közben Sally mondta, hogy a barátnője most hétvégén tudna csak felvinni Derbyshirebe, ahol tavaly Lacival a nemzeti parkban voltunk. Később a helyről kiderült, hogy még Nottinghamtől délebbre van, egy kis faluban, majd az is, hogy el kéne buszoznom hozzá Heathrowra, ami meg elég drágának bizonyult, mire ez kiderült, de még a falu kiderülésekor mivel Sally megszervezte lemondtam Oxfordot, próbáltam átteteni másik hétre, amire Györgyi azt mondta sajnálja, de azért ő elmegy, ha már eltervezte. Mindezek mellett próbálkoztam a hazautamat egyengetni kis sikerrel, mert nem tudni semmit Sally unokatesójáról, aki az esetleges szállásadóm lenne Skóciában, ahonnan hazarepülnék, így nem tudom, hogy melyik reptérről lenne érdemes mennem. Mindenesetre anya már teljesen rápörgött a témára és repülőket nézeget nekem, mikor még semmit sem tudok semmiről, sajnálatos módon.

Szerdán délelőtt a Stewe által rajzolt térképpel elmentünk a Bushy Hills játszótérre, magát a térképolvasást nagyon élvezték, de attól a távtól, mint mondjuk otthontól a vasútállomás, vagy esetleg a főút teljesen meg voltak halva. Aztán pár órát játszottak a játszótéren hol egymással, hol másokkal, majd Stewe jött értünk ebédszünetben, hogy hazavigyen,mikor már épp mindkettejüknek elege volt a játszóterezésből, hazagyalogolni viszont nem lett volna erejük. Mikor visszaértünk rajzoltunk egy csomót, majf a fáradtságukra megnéztünk egy Scoobie-Doot, amihez szerintem még kicsik, de itthon engedélyük van nézni. Szeretek velük mesét nézni :) A végén készítettem nekik vacsit,amit épp megettek mire Sally hazaért. Remek nap volt, de mivel aznap nekem jól viselkedtek akkor tört ki rajtuk a rosszalkodhatnék, és kiélték minden ellenkezhetnéküket, így nehéz volt őket a kádba parancsolni.

Csütörtökön csak reggel kellett velük lennem, előkészíteni őket a Challengersbe menésre 10-ig, aztán vasalás közben megnéztem a Skyfallt. A csütörtököm azon része szabad lett volna, de gondoltam megcsinálom a pénteki dolgom és plusz egy szabadnap. Az egész James Bondot végigvasaltam, de továbbra sem értem mit esznek rajta az emberek, lehet eretnekség, de azt hiszem végigülni nem bírtam volna. Pont vége lett a filmnek és a vasalhatnékomnak is, mire Stewe hazaért ebédelni, így együtt ettünk. Pont elfogyott a pickle (savanyú, zöldségdarabos cucc, amit vajaskenyérre tesznek sajttal), amit Stewe minden nap ebédel, így mindketten uborkás paradicsomos sajtos szendvicset etünk, aminek jó részét ő készítette. Teljesen odáig voltam, meg vissza. :) Hiába, ez a szendvicskészítés meg kajacsomagolás még mindig érzékeny potnom. Beszégettünk az utazásokról meg a hogyan továbbomról, és kiderült, hogy egészen nagy utazó, sok helyen járt, és nyugdíj után nyaranta utazgatni szeretnének Sallyvel és a gyerekekkel, ha megtehetik. :) (Bár hozzá kell tennem nehéz lesz Sally igányeivel, mert az ingyen karavános tengerparti szálláshely helyett elkölt egy rahedli pénzt arra, hogy tökéletes házikóban, a parttól bő fél órányi vezetésre alhasson, mert nem kockáztat, hogy az ingyenszállás milyen...) Délután szakdogázni akartam, de őszintén szólva bealudtam egy órára, és már jöttek is a gyerekek. Megnéztük együtt az Aladint, mert nagyon fáradtak voltak, és pizzát sütöttem nekik, amihez zöldségből fejet kanyarítottunk Sallyvel, aki épp erre a mozzanatra ért haza.

Itt meg kell jegyezzem, hogy rettenet, hogy már egy 16 éves pucér kockahasú felsőtesttől is zavarba jövök :D:D:D - A gyerekek kiszaladtak egy félpucér, az utcában lakó kutyát sétáltató sráchoz, és mivel Sallyn magassarkú volt, nekem kellett utánuk futni. Remek látvány lehettem, ahogy darabjával hagyom el az Ikeás benti papucsaimat és sprintelek a füvön a gyerkek után :D akik mellesleg csak a kutya után mentek. Csitri allert.

Ja, és a fél napot azzal töltöttem, hogy most akkor megkérdezzem-e Sallyt, hogy ha úgy határoztam (mert végül úgy határoztam, hogy Heathrowra jutni drága, meg annyira nem lenne mit csinálnom abban a kis faluban, max Nottinghambe láűtogathatnék vissza egy időre, de azt bármikor olcsóbban megtehetem), hogy Oxfordba megyek, ami csak vasárnap az egész hétvégés Derbyshire helyett, akkor mehetnék-e mégis velük a farmra tehenet fejni, de úgy határoztam, ha nem kérdezte meg, biztos okkal tette, hogy itthon hagyna. Erre este megkérdezte, akarok-e menni, lehet a vasalás miatt. És akartam, amiről másnap ki is derült, hogy jó döntés volt.:)